Futballhimnusz lett a népszerű magyar slágerből

A Soho Party alapító tagja, Náksi Attila szerint azért mennek még ma is a dalaik a kilencvenes évek többi nagy slágere mellett, mert az emberek azóta sem találtak jobbat. Az elmúlt 33 év legismertebb dalait bemutató A dal a miénk podcast-sorozat legújabb részében – amely a Magyar Kultúra Podcastok csatornán érhető el - Az éjjel soha nem érhet véget került górcső alá, erről meséltek az előadók Péczeli Dórinak.
Náksi mesélt arról is, hogy maguk írták a dallamokat és a szövegeket is, a kilencvenes évek elején pedig ez nem volt annyira egyszerű, mint manapság. Sokkal kevesebb eszköz, technika volt elérhető. Éppen ezért ő maga, hogy zenéjük a lehető legjobban hasonlítson a nyugati számokra, egy lakás árát költötte el egy technikai eszközre, amely a segítségükre volt.
Betty Love, a csapat énekesnője, aki elárulta, bár csodálatos korszak volt számára a Soho Party szárnyalása a kilencvenes évek derekán, ugyanakkor a rengeteg fellépésnek és az ismertségnek voltak árnyoldalai is.
„Utólag jöttem rá, hogy ez nem volt annyira könnyű" – mesélte az énekesnő.
"Bizonyos szempontból lezártam, mert hogy úgy hittem, utólag így gondolom, hogy ezzel a sebezhetőségemet tudom védeni. Persze nem, utána jó sok idő volt azt a falat lebontani később, a kétezres évek elején kezdtem el ezzel dolgozni. Ez egy védelmi burok volt. Amit láthatott a közönség, az egy részem volt.”
A hétvégéik gyakran már csütörtökön kezdődtek, napi 3-4-5 fellépéssel, délelőttől késő éjszakáig. Vasárnapra pedig mindannyian kimerültek, muszáj volt egy-két napot regenerálódással tölteniük, hogy ne égjenek ki. Végül a siker csúcsán, éppen amikor a legnépszerűbbek voltak, a csapat úgy döntött, abbahagyja. Ekkor készült el a dal, ami első virágzását a megjelenésekor élte, 2016-ban azonban újabb erőre kapott.
„Amikor kijutott a csapat az Európa-bajnokságra, már mindenki ezt a dalt énekelte. Gyakorlatilag a boldogság és az összetartozás dalaként énekelték, és tényleg, álltak az emberek a körúton és a villamos tetején, X és Y életükben nem látták egymást, lehet, hogy tényleg tök más gondolkodású emberek, egymással ölelkezve üvöltötték az Éjjelt”– emlékezett vissza Náksi Attila. Betty Love először a Deák téren hallotta élőben énekelni a tömeget, és elárulta: azóta nagyon szereti a focit.
A dal önálló életre kelt, és ma is az egyik legnépszerűbb sláger a kilencvenes évekből. Japánban, az olimpián pedig egy helyi gyerekkórus adta elő magyarul, a magyar sportolóknak – ezt az alkotók is megkönnyezték.
Kíváncsi vagy a beszélgetésre? Meghallgathatod a következő linkre kattintva:
https://open.spotify.com/episode/2RrBDx90HrzzyGynQBKyUO?si=ZF0-26UAQWSf2DrGUwUWqA