Miért utálja a világ annyira Meghan Markle-t?

Amikor 2016-ban Harry herceg és Meghan Markle randevúzni kezdtek, még úgy tűnt, hogy megismétlődhet Grace Kelly tündérmeséje. Hollywood aranykorának egyik legnagyobb sztárja ugyan nem az angol királyi családba házasodott be, hanem a monacóiba, ám Grace Kelly Meghannel ellentétben a trón közvetlen várományosához ment hozzá, ami azért bőven adott csámcsognivalót az akkori bulvárlapoknak (és persze az olvasóiknak is). De aztán ő ünnepelt és szeretett tagjává vált az uralkodói családnak, a brit sajtó azonban a kezdeti pozitív cikkek után egyre inkább Meghan Markle ellen fordult, vele együtt pedig a közvélemény is. Negatív megjegyzésekkel illették például az esküvői ruháját, amiért az meglehetősen letisztult volt – de ha díszesebb vagy többet mutató fazont választott volna, akkor egészen biztosan azért kötöttek volna bele, mert „túlságosan amerikai, nem elég klasszikus”. Ahogy azért is folyton cikkeztek róla, hogy kismamaként gyakran simogatta a pocakját, és a paparazzi nem győzte ezt megörökíteni. De könyörgöm, melyik első gyermekével várandós anyuka nem simogatja a hasát legalább naponta néhányszor, akár tudattalanul is? Ráadásul ez nem megy szembe a királyi család szigorú etikettjével, Katalin hercegné is gyakran tette, őt mégsem támadták ilyen apróság miatt…
Meghan pechjére túl sokszor hasonlították Katalinhoz, akivel szemben mindig alulmaradt, legalábbis a konzervatív britek mércéjével mérve. Nem elég, hogy nem kékvérű, angol családból származik, még elvált is, munkája kapcsán pedig szexi videók sokasága található róla az interneten, ráadásul afroamerikai felmenőkkel (is) rendelkezik. Márpedig ezekre külön-külön is sikeres lejáratókampányt lehetett volna építeni a konzervatív angol királyi családot védve. Merthogy szerintem egyértelműen látszott, szervezett lejáratókampány indult Meghan ellen: egyszerűen túl sok negatív cikk jelent meg róla, pedig ha valakinek, a királyi családnak biztos lett volna annyi befolyása, hogy megállítsa ezeket, vagy legalább ugyanannyi, titokban fizetett pozitív cikkel ellensúlyozza a „károkat”. De látszólag Harryn kívül senki nem akarta védeni Meghant. Hogy eredendően miért nem akarták befogadni, az valószínűleg sosem fog kiderülni. De hogy miért nem fojtották el, arról megvan a személyes véleményem. Meghan éppen kapóra jött, remek céltábla lett, aki elterelhette a figyelmet András yorki herceg sötét botrányáról, ami sokkal többet árthatott volna a monarchia intézményének, mint az elvált, színesbőrű színésznőből lett hercegné.

Nárcisztikus manőverezés?
Azt persze nem lehet tudni, hogy valójában mi játszódott a királyi családban zárt ajtók mögött, hiszen még a nyilvános szerepléseken sem lehet sokat leolvasni a viselkedésükből. Az egyik forrást A-t állít, a másik B-t, a PR-gépezet mindkét oldalon remekül működik hosszú idő óta, ezt munkám miatt jól láthattam, hiszen 13 éve követem a királyi családról megjelent anyagokat. De nagyon árulkodó, hogy András hercegről – aki jó barátságot ápolt Jeffrey Epsteinnel, és szexuális bántalmazás miatt is eljárás indult ellene – sokkal kevesebbet cikkeztek és cikkeznek a mai napig. Őt ugyan megfosztották minden címétől, de csendben igyekeznek a szőnyeg alá söpörni, Meghan viszont bármit tesz, abba biztosan hangosan belekötnek.
A bulvár pedig egy olyan forgószél, ami ha beindul, egy idő már saját magát táplálja. Kialakult egy olyan narratíva, miszerint Meghan nárcisztikus, behálózta Harryt, és azóta azon van, hogy elválassza a családjától, mellette pedig hamis képet épít magáról a világ számára. Személyes véleményem, hogy inkább arról lehet szó, ő nem félt szembemenni a királyi családdal, felrúgni a hagyományokat, és megkeresni egy új utat, ami neki és a gyerekeinek a legjobb lehet. Szerintem hatalmas pofon lehetett neki, hogy feladta sikeres színésznői karrierjét, lifestyle blogját, identitásának egy fontos részét azért, hogy Harry felesége lehessen (és mindaz, ami ezzel jár), cserébe pedig nem kapott olyan támogatást, amit várt. Amikor pedig kezdett a helyzet elfajulni, és tényleg szinte apró lépéséért kritizálták, vegzálták, arra vágyott, amire minden hétköznapi ember: kilépni, menekülni a biztonságba, ami számára az amerikai kontinens.
A Megxit, vagyis Harry és Meghan visszalépése a royal teendőktől, persze még nagyobb felháborodást váltott ki az emberekből. Pedig hasonló lépés nem volt példanélküli a királyi család történetében: VIII. Eduárd király (II. Erzsébet királynő nagybátyja) a trónról mondott le, hogy feleségül vegye az amerikai, elvált Wallis Simpsont. De még Kamillának is sikerült a megvetetett szerető szerepéből kitörnie, és most már a sajtó meg a közvélemény is egyértelműen elfogadja királynéként. Ehhez képest Meghan egyre inkább fekete báránynak számít a királyi családban. Mert ugyan sokan változott az uralkodócsalád az elmúlt évtizedekben, számos fronton lazultak a szabályok, még mindig jellemző, hogy túlságosan sarkosan, fekete-fehérben gondolkodnak. A Megxit is azért fajulhatott el annyira, mert nem tudtak kompromisszumos megoldásra jutni. Hogy van-e abban sértődöttség, ahogy azóta Harry és Meghan viselkednek? Minden bizonnyal – ahogy bárkiben lenne a helyzetükben.
Kamerákkal vagy sem?
A legtöbben mostanra azt kritizálják velük kapcsolatban, hogy 2020 óta azt mondogatják, a nyilvánosságtól elvonultan szeretnének élni, elegük volt a szereplésből és a paparazzi hadak üldözéséből, gyerekeiket nyugodt légkörben, elvonulva szeretnék felnevelni. Ehhez képest szemükre vetik, hogy többéves megállapodást kötöttek a Netflixszel, Harrynek megjelent a kitárulkozó memoárja, Meghan pedig aktívan visszatért a közösségi médiába. Az ellentábor szerint csak a királyi kötelezettségeiket akarták lepasszolni, de a vagyonra és a hírverésre nagyon is igényt tartanak. Ha viszont valaki visszanézni, hogy milyen hivatalos közleményeket jelentettek meg akkoriban azzal kapcsolatban, hogyan kívánják megváltoztatni a médiával való kapcsolatukat, abból kicsit más kép rajzolódik ki. Meghanék sosem mondták, írták azt, hogy teljesen elzárkóznának az újságírók és a kamerák elől, csak azt, hogy saját maguk szeretnék megválogatni, kinek, mikor és mit árulnak el, mutatnak meg. Miután évekig nem volt befolyásuk arra, miket írnak róluk, érthető lépésnek tűnik, hogy kontroll alá akarták vonni a médiaszereplésüket. Az, hogy erre a Netflix-dokumentumsorozat vagy Harry memoárja volt-e a legjobb eszköz, már persze erősen kérdéses, de a szándék világos. Újra akarták keverni a paklit, és ezúttal ők leosztani a lapokat.
A sussexi hercegné (merthogy ezt a címet megtartották férjével) új sorozata is ezt képviseli. Eredetileg január 15-én debütált volna a With Love: Meghan, magyarul Szeretettel: Meghan című miniszéria, amiben Meghan Markle az angol vidéki arisztokráciát, a hollywoodi lazaságot és Martha Stewart stílusát kombinálva vendéglátói, főzési és háziasszonyi tippeket, tanácsokat ad. Bírálóinak már a pár perces előzetes is elég volt, hogy szétcincálják. Megint jött a klasszikus vád, hogy miért akarja látszólag bevonni a magánéletébe a nézőket, ha elvileg el akar zárkózni a nyilvánosságtól. De mint fentebb is írtam, nem akarnak teljesen elvonulni, csak a zaklató, hazugságokat hazugságokra halmozó médiumokból lett elegük. Aztán kiderült, hogy nem a saját házukban forgatták a műsort, hanem béreltek egy közeli luxusingatlant. Ez mondjuk tényleg baklövésnek tűnik, de csak annyiból, hogy nem közölték előre, mert egyébként teljesen bevett szokás a hasonló lifestyle-reality műsoroknál. Aztán kritizálták, hogy túl drága edényekben tálal, a vágódeszkája is milyen már, és különben is, miért akar most életmód-influenszerként tetszelegni.
Csakhogy Meghan nem először kezd ilyen projektbe: mielőtt hercegné lett belőle, színésznői karrierje mellett évekig vitte The Tig nevű blogját, ahol a divat, az életmód és a finom ételek, italok voltak a főszereplők. Saját bevallása szerint a blogot nehezebben engedte el, mint a színészkedést, annyira szerette csinálni, de mivel a királyi család tagjaként nem mutathatott ennyit az életéből és a véleményéből, felhagyott vele 2019-ben. Most pedig erre a terepre igyekszik visszatérni.
Olaj a tűzre
A Szeretettel: Meghan premierjét elhalasztották a Los Angelesben tomboló tűzvész miatt. A kommunikáció szerint ezt a sussexi hercegné kérte a Netflixtől, akik egyetértettek a lépéssel, és a tervek szerint majd március elején kerül fel a streamingszolgáltató műsorára. Persze a rosszindulatú kommentek szerint az egész hátterében az áll, hogy Meghan az előzetes miatt kapott kritikák alapján félt a bukástól, ezért titokban újra akar forgatni néhány részt. Pedig őszintének tűnik, hogy Meghant megérinti a kaliforniai katasztrófa. Bár Harryvel nem Los Angelesben élnek, hanem a várostól mintegy 100 kilométerre, rengeteg ismerősük vesztette el az otthonát és/vagy kellett evakuálnia. A hírforrások szerint Harryék átmenetileg sokakat be is fogadtak montecitói birtokukra, és el is látogattak az egyik, a tűzvészben érintett környékre, hogy személyesen osszanak szét ételeket, és támogassák az ott élőket. Emellett saját jótékonysági szervezetükön keresztül tekintélyes adománnyal is igyekeznek segíteni. De úgy látszik, Meghan esetében még ebben is találnak hibát. A negatív kommentelők szerint katasztrófaturistáskodnak, és csupán kihasználják a tűzvészt, hogy jobb színben tüntessék fel magukat. Kritizálják, amiért megöleli az embereket, mondván, csak megjátssza magát a kameráknak, de ha meg nem ölelkezne, akkor túl távolságtartónak, érzéketlennek lenne bélyegezve. Meghan nem tud nyerni – mert nem hagyják neki.