Tényleg az az elvárás, hogy egy négytagú család 200 ezer forintot költsön nászajándékra?
„Ajándékon ne törd fejed, borítékban elrejtheted!“ vagy „Háztartásunk teljes, nem is vágyunk másra, csak közös életünk kezdetén egy kis támogatásra!“ Manapság senki nem lepődik meg, ha ilyesmi szöveget lát az esküvői meghívón, hiszen a párok többsége pénzt kér nászajándékba. Míg régebben az volt a szokás, hogy a nászajándékokból rendezték be, szerelték fel első közös otthonukat, ma már a legtöbben az esküvő előtt is együtt élnek, így természetes, hogy nincs szükségük új étkészletre, robotgépre és hasonlókra. A vendégek szempontjából is praktikus készpénzt adni, hiszen nem kell rohangálni az ajándékért, ugyanakkor nagy fejtörést tud okozni, hogy mégis mennyit rakjunk abba a bizonyos borítékba.
Minden esküvőszezon elején menetrendszerűen elárasztják a netet az olyan cikkek, amelyekben esküvőszervező vagy más iparági szereplő ad választ erre a kérdésre. Rendszerint azt emlegetik ökölszabályként, miszerint a vendégnek legalább a vacsora, az italok és a torta rá eső árát „illik“ visszaadni a párnak, de emellett ajánlott még plusszal számolni attól függően, hogy mennyire közeli rokonról vagy barátról van szó. 2024-es árakkal számolva ez minimum 40 ezer forintot jelent fejenként, általában ennyitől indulnak ugyanis az esküvői menük, felkapottabb helyen viszont simán lehet 60-70 ezer is.
Öröm helyett matekozás és spórolás
Nem csoda, ha a nászajándék összegén egyre több vendég matekozik, mert ha egy évben több esküvőre is hivatalos, az már kész anyagi csődöt jelenthet. Nemrég belefutottam például egy anyuka segítségkérő vagy inkább ventiláló posztjába, melyben leírta, hogy nyáron hivatalosak a testvére és a férje legjobb barátjának esküvőjére is, emiatt le kellett mondaniuk a nyaralásról, mert nem férne bele a keretükbe. Két lányuk van, 7 éves ikrek, az egyik esküvőre kénytelenek vinni őket, senki nem tud vigyázni rájuk, ezért úgymond őket is bele kell számolni a nászajándék összegébe, hiszen a legtöbb helyen 3 éves kor felett félárat fizetnek a gyerekek vendéglátására (12 év felett pedig teljes árat). Mivel mindkét esetben közelről ismerik a párt, tudják az esküvő költségeit is: az egyik helyen 50 ezer/fő a vacsora, a másik helyen 40 ezer, de ott a szállásukat állják, és ilyenkor azt is „illik“ viszonozni. Az illemszabály szerint kiszámolta, hogy minimum 250 ezer forintot kell a borítékba rakniuk, és mivel közeli a kapcsolatuk a házasulandókkal, még spórolnak hozzá ötven-ötven ezret, hogy „ne maradjanak szégyenben.“ Ráadásul mindkét esküvőre 200 kilométert utaznak, venniük kell új ruhát (bár szerencsére a két esküvőre nem kell külön), ami szintén sok tízezres tétel.
Ahogy a posztoló is leírta, az egészben a legszomorúbb az, hogy szívesen adna nekik többet, hogy támogassa a közös életüket, de sajnos az ő mindennapi költségeik is borzasztóan emelkedtek az elmúlt években, a fizetésük viszont kevésbé. És az, hogy nyomasztja az illemszabály, beárnyékolja az esküvőkre való készülődést. A kommentekben – persze ahogy az lenni szokott – kapott hideget és meleget is: többen vigasztalták, hogy biztosan nem sértődik meg az ifjú pár, ha csak kevesebb pénzt tudnak adni, de olyanok is voltak, akik szerint egyesen bunkóság, ha nem elég vastag a boríték. „Ha nem tudnék eleget adni, inkább nem mennék el“ – hangoztatták többen is.
Miért a vendég állja a költségeket?
A napokban sokat gondolkoztam a posztján és a témán, bevallom, számomra eleve furcsa olyanról olvasni, hogy ennyit és ennyit „illik“ adni, hogy ne bántsuk meg az ifjú párt, vagy ne sértődjenek meg. Tény, hogy csak olyan esküvőn voltam, ahova szeretettel és nem muszájból hívtak, és fel sem merült, hogy ha esetleg a nászajándék összege nem üti meg az elvárt szintet, inkább el se menjek. Szerintem mindenki szívesen ad pénzt ajándékba, amennyit tud, de ez az „illik“ szabály engem végtelenül idegesít, mert olyan furcsa elvárni, hogy a vendég állja a fogyasztását. Ha kerti partit szervezek, akkor sem rakok ki egy perselyt, hogy mindenki dobja be a grillhús meg az italok árát, ugye? Persze egy esküvő más, ott vendégként a nászajándék pénzzel hozzájárulunk az ifjú pár közös életének kezdetéhez, de ettől függetlenül a meghívottak anyagi helyzete is meghatározó faktor a képletben.
Rövid Facebookos és Reddites nyomozás után azt tapasztalom egyébként, hogy a házasulandó párok sem várják el manapság, hogy visszajöjjön az esküvő ára a nászajándékból. Nem is várható egyébként, hiszen a vendéglátáson kívül rengeteg más költség is van: fotós, videós, ruhák, gyűrűk, kocsibérlés, anyakönyvvezető stb. A többség úgy van vele, hogy együtt szeretne ünnepelni a szeretteivel, nem listázzák, hogy ki mennyit ad a borítékba, és azt sem bánnák, ha semmit nem kapnának, mert csak számukra fontos embereket hívtak meg. Érdekes módon inkább az örömszülők vagy az idősebb rokonok azok, akik kiakadnak azon, ha a „menyasszony nem táncolt elég jól“, vagyis nem jött vissza elég pénz a vendégektől.
Azt sem szabad elfelejteni, hogy nem a vendég dönti el, hogy milyen esküvőt és hova szervez a pár. Én úgy gondolom, hogy ha valaki ragaszkodik a luxushoz, akkor ne a meghívottakkal akarja kifizettetni annak az árát. Szomorú persze, hogy manapság egy „semmi flanc“ esküvő is többmilliós kiadás lett, bevallom, mi éppen ezért csak polgári szertartáson mondtuk az igent. Persze jó lett volna nagy esküvő, de úgy vagyok vele, hogy mindenki addig nyújtózkodjon, amíg a takarója, vagy jelen esetben a menyasszonyi fátyla ér.