Verseskötetek a mindennapokban, pszichológiai könyvek az utazásra – Pálmai Annával beszélgettünk kedvenc könyveiről
– Melyik az a könyv, ami egy olyan olvasmányélmény volt számodra, amit akár többször előveszel, amit bármikor szívesen újra elolvasol?
– Az egyik ilyen Bartis Attila Nyugalom című könyve. Ahogy telnek az évek, azóta hogy először olvastam, egyre több részletet fedezek fel benne, amin korábban átsiklottam, jólesik újra meg újra elővenni. Izgalmas karakterrajzok és megrendítő történet: nekem ezért ez az egyik nagy kedvencem, illetve a másik Závada Páltól a Jadviga párnája.
– Miért ennyire fontosak számodra ezek a könyvek?
– A Jadviga párnáját azért szeretem, mert az alapja egy családregény, és akarva akaratlanul beleláttam a saját életemet. Én anyai ágon balatoni vagyok, az én történetem onnan ered, Szigligetről, a dédszüleim falujából. Élénken él bennem minden történet, amit a nagyszüleim a baromfiudvaros, muskátlis házban meséltek. Ezért is annyira átélhető számomra a Jadviga, ami egy varázslatos elbeszélés, egy naplóformában írt regény egy rejtelmes családi szövetség csődjéről és a szerelem pusztító erejéről.
– Az utazásokra milyen könyvekkel szoktál készülni? Van olyan könyv, ami biztosan bekerül a bőröndödbe a legközelebbi nyaralás alkalmával?
– A tengernél szívesen olvasok pszichológia témájú könyveket. Egyik kedvencem A Beszélgetések a szerelemről és a szeretetről – Csányi Vilmossal és Bánki Györggyel. Révai Gábor írása ezekből a beszélgetésekből van zseniálisan összeállítva, de nem maradhat itthon a Lélekrágcsálók sem Popper Pétertől, továbbá még szívesen említem meg az Ahol a folyami rákok énekelnek-et is mint kiváló nyári olvasmányt.
– Az olvasás egyébként mennyire része a mindennapjaidnak?
– Sajnos, nem eléggé, többet kellene olvasni, de ahogy tehetem, pótlom az elmaradásaimat főleg nyáron, vízparton. Év közben a rengeteg próba, előadás és egyéb munkáim nagyon lefárasztanak, sokszor nem jut már energiám a nap végén könyvet venni a kezembe. Az viszont gyakran megtörténik, hogy egy-egy vers miatt újra meg újra felütöm Tóth Kriszta egyik verses kötetét, a Porhót, illetve ilyen Simon Márton is, akit szintén nagy örömmel olvasok.