A majdnem 10-12 ezer éve létező, mítosszá vált víztömeg Közép-Európa legnagyobb tava. Főként a Zala-folyó táplálja, vizének magasságát pedig manapság a Sió-zsilippel szabályozzák. A szélesebb közönség számára a 18. századtól kezdve lett egyre vonzóbb célpont, az igazi népfürdőzés azonban csak a 19. század közepének hozománya.

Az első világháború után, a trianoni békeszerződés által elvesztett tengeri célpontok hiánya még inkább megdobta a tó népszerűségét, a második világháború pusztítását követően azonban sok minden megváltozott. A Rákosi-féle kommunizmus idején előszeretettel használták munkásüdültetésre, 1960-tól pedig a hatalom óvatos jóváhagyásával megindulhatott az idegenforgalom is. Nyaranta itt találkozott tehát egymással az NDK-s és az NSZK-s rokon, s ettől a tó környéke sajátos, káeurópai szabadságot, hamiskás mítoszt, groteszk színezetet kapott: vattacukorban tocsogó nyári napok, főtt kukorica, olajos lángos, műanyagízű fagyi, úttörőtáborok, SZOT-üdülők.

A vasfüggöny leomlása óta a tó csak egy tó, de annak igen szerethető, már ha hajlandóak vagyunk békét kötni az árakkal. A Balatonnál nemcsak napozni és strandolni, de horgászni, evezni és vitorlázni is imádunk, s mivel nagyon régóta, már az őskorban is lakott település volt, környékét történelmi barangolásokra, várak, romok, régi templomok és kastélyok, sőt, tájházak és parasztházak látogatására is sokan használják.

Galériánkban áttekintjük a tó 80 évét 1900-től a nyolcvanas évekig: minden évtizedből egy (néha két) fotót választottunk a Fortepanról. Megszépítő nosztalgiázást kívánunk!

A nyitóképen Fonyód látható 1963-ból, a szobor pedig Kiss István 1960-as alkotása (Emberpár).

Galériánkban fantasztikus felvételeket találsz a ruhás fürdőzéstől a Trabantmosáson keresztül a téli tó csodás látványáig!