Különös szilveszter - ilyen volt az év vége kisbabával

Borítókép: Különös szilveszter - ilyen volt az év vége kisbabával Forrás: pexels/rdne stock project
Úgy kell nekem idén ez a szilveszter, mint púp a hátamra. Nem akarok mást, mint eseménytelen hétköznapokat, néhány csacska gyerekdalt, korai fekvést, koffeint, némi munkát és játszószőnyeget.

Valamennyire mégis meg kell adni az ünnepnek, ami az ünnepé. Emberkísérlet: a férjemmel eldöntjük, hogy idén nem iszunk alkoholt, és betartjuk. Gyerekkorom óta nem voltam józan az év utolsó napján, leszámítva a tavalyit, de még terhesen is ittam egy deci vörösbort. Helyzetünket jól mutatja, hogy nekünk a száraz szilveszter jelenti a kilépést a komfortzónából, nem a bungee jumping.

A fiam délelőtt a játszószőnyegén fetreng, és bizarr hangokat ereget magából. Amikor szundikálnak egyet a férjemmel, villámsebességgel dolgozom - ez az elmúlt félév egyik tipikus daily routine-ja. Anyám benéz egy kis mondókázásra, a férjem dobolni indul a próbaterembe, hogy az apukajelmezt otthon hagyva újra zenésznek érezhesse magát. Jómagam nehezen lépek ki a saját szerepemből, a kötődő és a kapcsolódó nevelés közti különbségekről olvasok el egy cikket, majd ráérzek a helyzet monotóniájára, és dél-koreai légikatasztrófáról szóló szövegekre térek át. A baljóslatú hangulat folytatódik, amikor délután átjön egy órára a férjem fia a barátjával: majonézes kukorica és kölyökpezsgő fölött rákról, repülésiszonyról, a tömeggyilkosok lélektanáról és a háborúról folyik az eszmecsere, pont ahogy egy kisgyermekes szilveszterhez illik.

Késő délutánra végképp elromlik az eleve borongós időjárás, összebeszélve a fiam egyre kopottabb hangulatával, így egyáltalán nem bánjuk meg, hogy mást nem hívtuk át miniszilveszterezni. Miután a gyerek nagy nehezen elalszik, kölyökpezsgős Mimózával koccintunk, mert pontosan tudjuk, hogy egyikünk sem éri meg az éjfelet. Azért nézni kezdünk egy 1982-es szilveszteri műsort, de Antal Imre ellenére is olyan laposnak tűnik, hogy már kilenckor belealszom. Nem ébreszt fel egy árva petárdaszó sem, hajnalig húzom a lóbőrt, természetesen leszámítva a gyerek rövid éjszakai felébredéseit.

Még annyi történt, hogy némi hezitálás írtam egy évösszegzést a Facebookra, pirulva, mert pontosan tudtam, hogy a pozitív visszajelzésekért teszem. Nehéz nem észrevennem, milyen kevés a mondanivalóm az idei szilveszterről, és ez azért van, mert a korábbi sűrű életünkhöz képest izolálódtunk, az életterünk vészesen beszűkült, tudatállapotunk módosult, s mindez a valóságunkat képlékennyé, légneművé tette. A bizonytalan érzés nem egyedi, tudom, millió más kisgyerekes szülő megy át ezeken a féregjáratokon, ami a volt és a van közötti felfoghatatlan távolságot összeköti. Botladozunk szűkös pszichénk labirintusában, s az olyan jól ismert, ezerszer átélt események, mint a karácsony, a szilveszter, az új év első napja, csak korlátozottan jutnak át a szűrőnkön.

Hiába. Olyan évem volt, amilyen még sosem. Született egy fiam, akiért nagyon sokat, sokáig és változatosan küzdöttem, küzdöttünk. Sokan drukkoltak nekünk, de tudok olyanokról is, akik nem, szóval nem volt egy fáklyás menet az elmúlt sok év ebből a szempontból. De mégis itt van ő, ez a lényeg, és nem állítom, hogy minden percemet napfényben úszva töltöm - akik ismernek, ezt el se hinnék rólam -, ráadásul többet Facebookozom, mint kéne, és jóval többet hencegek odafenn, mint amennyire ildomos lenne, de bármennyire is megfogadtam, hogy nem posztolgatok folyton a családomról, egyelőre nehezen sikerül betartani. Talán még mindig nem fogtam fel teljesen, és a nyilvánosság segít, hogy összeálljon a valóság a fejemben.

Remélem, 2025-ben mértéktartó leszek a közösségi médiával, mint ma a kölyökpezsgővel - ez azt jelentené, hogy a szülőség ünnepi eseményből hétköznapivá vált.

Úgy legyen. Boldog új évet mindenkinek!

Galériánkban megnézheted, hogy fest a szilveszter a filmvásznon!