A TikTok szerint eddig rosszul cseréltük a pelenkát

Emlékszem, mennyire meg voltam szeppenve, mikor először kellett pelenkát cserélnem. Akkor még nem édesanyaként, a saját kisbabámon, hanem egy családbarát hotel bébiklubjában, ahol gyerekfelügyelőként dolgoztam. Mondhatni, kaptam egy kis ízelítőt abból, mi vár majd rám. Így aztán, mikor néhány évvel később megszületett az első lányom, már elsőre viszonylag magabiztosan küzdöttem meg a pelusozással. Mostanra pedig nagy rutint szereztem a dologban, hiszen háromgyerekes anyaként immáron öt éve pelenkázok szünet nélkül.
Túl vagyok sok száz pelenkacserén. Pelenkáztam már autóban, babakocsiban, padon, pikniktakarón. Éjszakai ébredéseknél sötétben is boldogulok vele (maszatmentesen!), kergettem pucéran menekülő másféléveseket, lefogtam szumóbirkózókat megszégyenítő erővel kapálózó bölcsiseket, hárítottam össze-vissza kalimpáló lábikókat. Szóval azt hittem, hogy ebben a témában nem tud már senki újat mondani… de aztán belefutottam néhány TikTok-videóba, melyekben azt ecsetelték, hogy a babákat csakis oldalukra fordítva kéne átpelenkázni.
Csípő- és gerincproblémák a rossz peluscserétől?
Amerikai gyerekorvosok és kiropraktőrök azért kampányolni az ellen, hogy a megszokott módon – tehát a baba lábát felemelve – pelenkázzunk, mert az állítólag káros hatással lehet a csípőjükre, gerincükre, sőt az emésztésükre is. Az egyik videóban egy szakértő bemutatja, hogy ha háton fekve felemelve tartjuk a csecsemők lábát, akkor a gerincüket plusz terhelés éri, ráadásul, ha pelusozás előtt ettek, akkor az anyatej/tápszer könnyen visszacsoroghat a nyelőcsőből, hiszen a gyomor záróizma ilyenkor még eleve fejletlen. Az anatómiailag helyes technika ez alapján az volna, hogy kezünkkel a combjukat és karjukat összecsippentve oldalra fordítjuk a kicsiket, és úgy töröljük meg őket, illetve adjuk rájuk a tiszta pelenkát.

És, hogy ez mennyire működik a gyakorlatban? Nos, aki pelenkázott már rúgkapáló, ordító gyereket, az jól tudja, hogy nagyjából semennyire. Nem véletlen, hogy futótűzként terjed anyukák között ez a TikTok-trend, mert rengetegen kommentelnek a videók alá, hogy az ő babájuk ez ellen biztosan tiltakozna, lábával szétkenné a koszos pelenka tartalmát, és a peluscsere óriási káoszba fulladna. Kipróbáltam én is a kétéves kislányomon, aki mostanában utál minden pelenkacserét (de azért még a bilivel nem hajlandó megbarátkozni). Az eredmény az lett, hogy amint átfordítottam, ő kicsavarta magát a kezemből, villámgyorsan felpattant és elszaladt. Szóval lehet, hogy újszülötteknél, csecsemőknél működik, de totyogóknál nem igazán.
Mindenesetre nem kell frászt kapni vagy bűntudatot érezni, ha az egészen pici babákat is a régi módszer szerint pelenkázzuk, mert szakértők szerint a TikTok-videókban említett problémák kiküszöbölhetőek azzal, ha a lábukat nem egyenesen felemeljük, hanem a combjukat a pocakjuk felé nyomjuk, békalábra hasonlító pózban, mert így a felsőtestük nem emelkedik fel.