9 dolog, amit ellenőrizz a lakásbiztosításodban a nyári viharszezonban: idén rekordmennyiségű kárra számíthatunk

Vannak, akik még mindig felesleges kiadásként tekintenek a lakásbiztosításra, de szerencsére ők vannak kisebbségben. Felszerelhetjük riasztóval és biztonsági zárakkal a házunkat, építtethetünk tartós és biztonságos tetőszerkezetet, kicserélhetjük a nyílászárókat, de az elemi károkat nem mindig lehet kivédeni. Márpedig az utóbbi nyarak tendenciája azt mutatja, hogy sajnos egyre gyakoribbak a durva viharok, villámárvizek, jégesők, amelyek jelentősen meg tudják rongálni az épületeket, ingóságokat.

A MABISZ, a Magyar Biztosítók Szövetsége 2010 óta összesíti a májustól augusztus végéig tartó viharszezon adatait, és az eddigi idei számok alapján úgy néz ki, hogy a rekordév lesz 2024-ben. Idén eddig közel kétszer annyi kárbejelentés érkezett a biztosítókhoz, mint tavaly májusban és júniusban, és a kifizetett összeg is a duplájára nőtt. De sajnos azoknak a száma is növekszik, akik saját forrásból kénytelenek megoldani a károk elhárítását, javítását, a megrongálódott eszközök pótlását, mert csak későn döbbennek rá, hogy nem volt megfelelő fedezetük. Tudjuk, nem szabad az ördögöt a falra festeni, de ahhoz, hogy ne kerülhess ilyen helyzetbe, érdemes átnézned a lakásbiztosításod feltételeit. Igen, még az apróbetűs részt is!
Az alábbi galériában összeszedtük, hogy a szakértők szerint mikre érdemes különösen figyelni: 9 dolog, amit ellenőrizz a lakásbiztosításban a viharszezonban!
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...