A 7 legjobb szobanövény kezdőknek: könnyen gondozhatók és rendkívül ellenállók
Virágot nevelni és életben tartani egyáltalán nem egyszerű feladat. Pár hétig mind a megszokott pompájában tündököl, aminek mi mindig nagyon örülünk, aztán hirtelen arra leszünk figyelmesek, hogy kellő fény, víz, páratartalom vagy éppen tápoldat hiányában a szóban forgó növény pusztulásnak indul. Kezdőként sok hibát ejthetünk a gondozás kapcsán, de szerencsére vannak olyan elnyűhetetlen ékkövek, melyek még a legigénytelenebb bánásmód ellenére is a lakás bármely szegletében vígan eléldegélnek.
Miért hasznosak a benti szobanövények?
A benti virágok nem csupán feldobják a hangulatunkat és egész évben gyönyörű színeikkel hívogatnak minket, hanem egészségesebb környezetet is teremtenek maguk körül. Tudományosan bizonyított, hogy a zöld szín egyébként is nyugtatóan hat az idegrendszerre, így a zöld árnyalatú benti növények segíthetnek ellazulni és elrugaszkodni a hétköznapi forgatagból. Emelik a belső tér hangulatát, és dekorációs célokra is használhatjuk őket.
A gondozásuk segíthet a felgyülemlett stressz csökkentésében, hiszen míg velük foglalkozunk, oldhatjuk a bennünk lévő szorongást, kikapcsolódhatunk, és akár a kreatív hajlamainkat is kiélhetjük. Szuper módon megnyugtatják tehát a lelket. Egy korábbi, norvég tanulmány 385 irodai dolgozó mentális egészségét vizsgálta a szobanövények kölcsönhatásával összevetve, és megállapította, hogy azok a dolgozók, akiknek több növénye volt otthon vagy a munkahelyen a munkavégzés során, sokkal hatékonyabban tudtak dolgozni, és kevesebbszer voltak betegek is.
A rossz beltéri levegőminőség egészségkárosító is lehet
A szobanövények egészségre gyakorolt hatása sem elhanyagolható, hiszen mindamellett, hogy nagyon pozitívan befolyásolják a levegő páratartalmát és az oxigéntermelést is, semlegesíthetik a lakásban uralkodó kellemetlen szagokat, például a dohos, állott szagot, a cigarettafüstöt és egyéb káros anyagokat.
Az Amerikai Asztma, Allergia és Immunológia Akadémia kutatói megállapították, hogy a beltéri levegőminőség javítására a különböző szobanövények épp oly hasznosak lehetnek, mint az egyes légszűrők benti alkalmazása. A szűrőrendszerek nem csökkentik teljes mértékben a beltéri szennyezőanyagok szintjét, ellenben a szobanövényekkel, melyek az általános fotoszintézisen kívül eltávolítják a szén-dioxidot a levegőből, visszaadva annak természetes oxigéntartalmát.
Bátran vegyünk szebbnél szebb beltéri növényeket, melyek testi és lelki állapotunkra is áldásosan hathatnak, ha pedig bizonytalanok vagyunk a gondozással kapcsolatban, vagy kezdők a növényápolásban, válasszunk az alábbi szobanövények közül!