Május 18-tól már megvásárolható a 2024-es nyári Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Bogár Zsuzsának egyetlen érve van a váltott gondoskodás mellett, de az érzése szerint majdnem minden esetben mindent visz: a gyerek továbbra is mindkét szülővel jelentős időt tölthet együtt, egyiktől sem szakad el hirtelen és végletesen.

Nemcsak személyes véleményem, de személyes tapasztalatom is van a váltott gyerekfelügyeletről. Arról is, miért jó, és arról is, milyen döbbenetet és elutasítást tud ébreszteni az emberben (jellemzően az anyában), amikor először felmerül a lehetősége annak, hogy egy hétig nélkülöznie kell a gyerekét. Amíg egy család intakt, vagyis a két szülő és a gyerek egy háztartásban él, a legtöbb esetben természetes, hogy mindkét szülő rendszeresen, általában mindennap látja a gyermekét, aktívan részt vesz az életében, esténként együtt vacsorázik vele, reggel beviszi az iskolába, és még ha néha csak fél órája jut rá egy elfoglalt időszakban, akkor is tud hozzá kapcsolódni, beszélgetni a fürdetés közben vagy lejátszani egy társast. Az is jellemző – főleg Magyarországon –, hogy az óvodás- vagy iskoláskort megelőzően az egyik szülő (leggyakrabban az anya) markánsabban van jelen a gyerek életében, és sajnos a nemi egyenlőtlenségek miatt ugyancsak gyakori, hogy a gyerekkel kapcsolatos érzelmi házimunka is az anyára terhelődik. Valószínűleg ezért szokott alapvetés lenni egy válás esetén az, hogy a gyerekek, akik eddig is jóval többet voltak az anyával, továbbra is vele maradjanak, és az apa kerüljön ki a képből. Pedig ma már az sem igaz, hogy ha perre kerül a sor, akkor a bíró minden esetben azt preferálja, hogy a gyerek az anya felügyelete alatt maradjon. Sőt, sok apa gyakorol teljes felügyeleti jogot. A hétvégi apukák időszaka tehát lejárt, és ez lélektani értelemben is így helyes: ha ugyanis az apa alkalmas a gyereknevelésre, s van rá lehetősége és szándéka, akkor semmilyen érv nem szól az ellen, hogy ne legyen ugyanannyi időt a gyerekével, mint annak anyukája.

Egy intakt családban, ahol mindkét fél alkalmas a szülői feladatok ellátására, és a gyerekek is mindent megkapnak, ami testi-lelki fejlődésük számára szükséges, minden adott ahhoz, hogy kiegyensúlyozottan nőjenek fel. Ez tény. Az azonban tévhit, hogy az elvált szülők gyerekei biztosan nem lehetnek kiegyensúlyozottak és boldogok. A boldog intakt család szöges ellentéte ugyanis nem a csúnya szóval „csonkának” nevezett család, hanem a folyamatos veszekedésekkel terhelt, szeretetlen légkör, ahol a szülők nem bírják elviselni egymást, a gyerek pedig ezt kapja egy párkapcsolat, család mintájául. Azt is szentül hiszem – hiszen számtalan példáját láttam –, hogy egy kiegyensúlyozott váltott gyerekfelügyelet vagy egy szépen élő mozaikcsalád éppolyan boldoggá teszi a benne élőket, mint az intakt család. Ezt pedig a pszichológiai kutatások is alátámasztják.

„Egy válás nagy változás és krízis a gyerek számára, de nem kell, hogy maradandó traumát okozzon – mondja Bogár Zsuzsa. – Ha a szülők kulturáltan, a gyerek valós igényeit szem előtt tartva válnak, akkor a gyerek nem fog tartósan sérülni. Ami traumatizálhat, az a szülők ellenségeskedése, a gyerek egymás ellen hangolása.”

Tehát nem önmagában a válás, hanem az azzal járó egyéb krízisek és traumák tudnak tartósan negatív változásokat hozni, ha nincsenek feloldva, elsimítva. Erről elég sokáig hallgatott a tudomány is, sok olyan káros tévhitet fenntartva, mint hogy mindenáron egyben kell tartani a családot (akkor is, ha a légkör elviselhetetlen, ha titkokkal, hazugságokkal teli), ha pedig ez mégis lehetetlen, akkor az anyával nőjenek fel a gyerekek, hogy legalább az otthonuk ugyanaz maradjon. Közben sajnos sok fontos dolgot elfelejtettünk. Egyfelől azt, hogy a gyerekek általában elég reziliensek, és egy átlagos, kiegyensúlyozott életben is rengeteg változáshoz kell alkalmazkodniuk. Az otthon színtere után be kell szokniuk az intézményekbe, el kell viselniük, hogy hirtelen 4–8 órát a szüleiktől távol töltenek. Aztán az intézményektől és az ott szerzett barátoktól is sorban búcsút kell venni, új közösségbe kell beilleszkedni. Közben felmond a kedvenc dadus, másik iskolába kerül a legjobb barát, az ország másik végébe költözik a szeretett edző, meghal a nagymama, el kell temetni a háziállatot. Ha ezt vesszük, akkor önmagában az a tény, hogy a gyereknek az együtt élő család után két otthona lesz, és mindkettőben szerető és kiegyensúlyozott szülőkkel tölt időt, nem fog végzetesen traumatizálni. Az azonban Bogár Zsuzsa szerint már komoly veszteség lehet, ha a gyerek értelmetlenül elszakad az egyik szülőjétől. Ez az, amit ugyancsak el szoktunk felejteni. Azok, akik válás esetén elképzelhetetlennek tartják, hogy a gyerekük ezentúl ne legyen velük mindennap – ne adj isten, egy egész hétig ne lássák –, gyakran elfelejtik, hogy ha ez nem így történik, akkor viszont a másik szülőtől fosztják meg szinte teljesen a gyereküket.

„A jó érzelmi viszony akkor is megmaradhat egy szülő és gyerek között, ha csak kéthetente hétvégén látják egymást. A szülői szerep azonban ilyen esetekben elvész. Tehát az az apa vagy anya, aki csak ennyi időt tud a gyerekével tölteni, lehet olyan, mint egy jó barát vagy mentor, de a szülői feladatokat nem tudja ellátni” – hangsúlyozza Bogár Zsuzsa. Egy gyereknek pedig – ha nincs komoly ellenérv – mindkét szülőre szüksége van.

„Ez alatt a szülői gondoskodás alatt elsősorban egy gyerek érzelmi biztonságérzetének megteremtését értem. Egy gyermeket napi szinten érhetnek olyan élmények, legyenek ezek csalódott pillanatok vagy éppen megpróbáltatások, amelyekből fakadóan olykor nehéz érzések terhelhetik a lelkét, és egyedül még nehezen tud megbirkózni ezekkel. Ilyenkor az, hogy szülőként ott vagyunk, észrevesszük a rezdüléseit, érzékenyen reagálunk a lelkiállapotára, és legfőképpen teret adunk annak, hogy az érzéseiről beszélhessen, hatalmas erőt, nyugalmat és biztonságot ad neki. Egy olyan szülő, aki a gyermekkel csak a gondtalan hétvégéket éli meg, nem feltétlenül találkozik a gyermeknek azzal a belső világával, amit a hétköznapok eseményei formálnak. Az érzelmi biztonság nyújtásának másik fontos eleme, hogy szülőként kijelöljük, és a gyermek számára is átláthatóvá tesszük azokat a szabályokat, amelyek átszövik életünket. Egy laza hétvégén aligha van olyan szabály, ami ne lehetne kicsit áthágható, módosítható, így egy hétvégi szülő ezt a keretet adó funkciót sem tudja igazán betölteni” – magyarázza Bogár Zsuzsa. Adódhatnak olyan helyzetek is, amikor az egyik szülő nem tud érzelmileg ott lenni a gyereke számára olyan mennyiségben, ahogyan az ideális lenne. Ilyenkor is nagyon fontos, hogy szülőként felül tudjunk emelkedni a saját fájdalmunkon. A szakpszichológus hangsúlyozza, hogy egy gyerek identitásának formálódásához az a kép is hozzájárul, ami az ő fejében kialakul arról a szülőről, aki elhagyta őt.

„Az pedig, hogy ez a kép milyen, azon a szülőn múlik, aki felneveli a gyermeket. És nem is feltétlenül a direkt üzeneteken múlik mindez, hanem az elejtett mondatokon, a viselkedésbeli megnyilvánuláson, a szülő spontán reakcióin, amikor a gyerek kérdez. Ilyen esetekben a gyermek érdekét az szolgálná, ha az egyedül maradt szülő képes lenne feldolgozni a történteket és a feldolgozásból fakadó megértéssel és elfogadással viszonyulna hozzá. Nem felmenteni kell a másik felet, nem megbocsátani kell neki, hanem saját maga számára érthetővé és az életnarratívájába beilleszthetővé tenni azt, ami történt” – magyarázza Bogár Zsuzsa, hozzátéve, hogy ilyen esetekben fontos még, hogy mindig csak arra válaszoljunk, amit a gyerek kérdez, és a válaszokat őszintén, de az életkorához szabva, tényszerűen mondjuk el.

A szakpszichológus szerint a váltott gondoskodással kapcsolatos két leggyakoribb ellenérv az, hogy a gyerek számára frusztráló, hogy ide-oda kell költöznie, így olyan, mintha nem is lenne otthona, illetve, hogy általában az apa nem képes arra, hogy teljes körű gondoskodást nyújtson a gyereknek, akinek ideális esetben, főleg kisebb korban „az anyjánál a helye”. Ami az elsőt illeti, ha a szülők beleállnak a helyzetbe, akkor Bogár Zsuzsa szerint a gyereknek nemhogy nem lesz otthona, de mindjárt kettő is lesz az egy helyett.

„Ha van két felelős szülő, aki fontosnak tartja a gyermek érzelmi és fizikális jóllétét, illetve biztonságérzetének megteremtését, akkor a gyerek mindkettőjüknél otthon fogja érezni magát. Ezt pedig nemcsak a személyes tér, a ruhák, játékok, hanem a családi rituálék, szabályok által is biztosítják” – mondja.

Egy jól kivitelezett váltott gondoskodással tehát hosszú távon nem veszít egy gyerek, hanem két szerető otthona és két családja lesz. A szakpszichológus szerint fontos, hogy a gyerek érdekeit szem előtt tartva, de egymás nevelésébe, szokásaiba lehetőleg nem beleszólva gyakorolja a két szülő a váltott gondoskodást. Egy gyereket ez nem fog összezavarni, hamar megtanulja, hogy egyik helyen ez, másik helyen az a szabály.

A másik ellenérv a váltott gondoskodással kapcsolatban már érzékenyebb kérdés: élénken él a tévhit, hogy egy férfi általában nem annyira alkalmas a gyereke ellátására, mint egy nő. „Itt mindig az a kérdés, hogy amíg együtt élt az anya és az apa, utóbbi mennyire tudott beleállni a szülői szerepbe, mennyi teret kapott annak ellátására” – mondja Bogár Zsuzsa, hozzátéve, hogy ideális esetben (a kezdeti, az anyával való szimbiózist követően) egyre inkább egyenrangúvá válik a két szülő – ez intakt családokban is fontos lenne.

Semmilyen tudományos bizonyíték nincs tehát arra, hogy egy apa ne tudna ellátni minden szülői feladatot ugyanolyan jól, mint az anya, akkor, amikor már nem kell szoptatni a gyereket. A pszichológus szerint az anya és az apa közös feladata, hogy mindenki megtalálja a helyét a rendszerben, és jelentős szerepet játsszon a gyereke életében, akár együtt, akár külön élnek, sőt, azt mondja: „Sokszor látok olyat is, hogy a rendszerből kiszorult apa éppen a válást követő váltott elhelyezéskor erősödik meg a szerepében, és találja meg az utat a gyerekéhez.”

Nem jogos tehát a gyereket elszakítani egyik gondoskodó szülőjétől sem, ahogyan egy gondoskodó szülőtől sem jogos elvenni annak a lehetőségét, hogy részt vegyen a gyereke mindennapjaiban.

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA Magazin nyári lapszámában olvasható! Már kapható!