Itt a hivatalos lista: 10 szabadvízi strand itthon, ahol a legjobb minőségű a víz

Szerintem kétfajta ember létezik: van, aki imádja, ha a természetben fürdőzhet, és van, aki irtózik attól, hogy tóban vagy folyóban mártózzon meg, csakis épített strandra jár. Viccesen folytathatnám azzal, hogy ez a két ember gyakran összeházasodik, ami nagy vitákat generál. A medencés strandok mellett azt szokták felhozni érvként, hogy a szolgáltatások terén erősebbek (például öltözők, zuhanyzók, büfék, gyerekeknek külön pancsoló és játszótér), illetve a fertőtlenítésnek köszönhetően tisztább a víz. Szerencsére azonban manapság egyre több olyan természetes fürdőhely van országszerte, ami olyan kényelmet nyújt, mint az épített strandok. A tisztán tartott öltöző, zuhanyzó és mosdó a legtöbb helyen alap már, ahogy a gyerekeknek kialakított játszótér, sportpálya is. Emellett az is óriási tévhit, hogy a szabadvízi strandok vízminősége elmaradna az egészségestől: itt persze nem fertőtlenítőszerek, hanem a természet gondoskodik a tisztításról.

A természetes fürdőhelyek vízminőségét egyébként kötelező folyamatosan monitorozni: a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) évente négy alkalommal vesz mintát. Leginkább a szennyvíz és abból származó szennyeződésekre utaló baktériumok (E. coli és fekális Enterococcus) előfordulását és mennyiségét vizsgálják. Az Európai Unió szabályai szerint aztán az elmúlt négy év eredményei alapján a következő kategóriákba sorolják a szabadvízi strandok vízminőségét: kiváló, jó, tűrhető és kifogásolt.
Jó hír, hogy a hazai fürdőhelyek többsége kiváló minősítéssel rendelkezik. Az alábbi galériában ezekből a szabadvízi strandokból válogattunk:
- "A kamaszlányok fele érzi magát kevésbé szépnek a social media hatására" - Megérkezett a Testkép podcast 3. évada B. Nagy Réka énekesnővel és Fóris Szandra pszichológussal A Testkép harmadik évadának nyitóepizódjában a közösségi média testképre gyakorolt hatásait vizsgáltuk szakértő vendégünkkel,...