Ez volt a legtöbb halálos áldozattal járó tömeggyilkosság a magyarországi roma holokauszt során. Hivatalosan 118 ember halt meg, az utólagos kutatások során az áldozatoknak nagyjából a felét sikerült azonosítani.

Előzmények és a tömeggyilkosság

1944. december 22-én a szovjet csapatok elfoglalták Székesfehérvárt, január 23-án azonban az I. német páncélos hadosztály és Ney Károly magyar SS-csapatai visszafoglalták a várost. A területen azonnal komoly „tisztogatás” kezdődött, amely leginkább internálásokat, deportálásokat és kivégzéseket jelentett. A katonaszökevények és a munkaszolgálatosok mellett Lajoskomáromban és Szolgaegyházán számos cigány ember is áldozatául esett a csendőrök és nyilasok járőrözésének.

A tömegmészárlás előtt néhány nappal, 1945. február 10-én a Nemzeti Számonkérő Különítmény Botond (Pilhoffer) István csendőrszázados parancsnoksága alatt álló péti egységének tagjai sebtiben összefogdosták és Várpalotára szállították a székesfehérvári cigánytelep lakóit. Ehhez csatlakoztak a várpalotai nyilasok 25-30 helyi roma emberrel. Az összegyűjtöttekkel Botond (Pilhoffer) István írásos parancsára a csendőrök és a nyilasok a Várpalota melletti Grábler-tó akácosánál először megásatták a sírjukat, majd belelőtték őket a gödörbe – férfiakat, nőket és kisgyerekeket vegyesen. Majdnem mindenki azonnal meghalt, csodával határos módon két fiatal lány, Lakatos Angéla „Mici” és Raffael Margit „Falat” a gyilkosok távozása után élve másztak ki a gödörből. Visszaemlékezésük szerint egy kisgyerek is túlélte a lövéseket, de mikor az anyját kezdte hívni, a csendőrök gyorsan kivégezték.

Felelősségre vonás

A mészárlás elkövetőit és felelőseit végül 1946-ban állították népbíróság elé. Többen közülük azzal védekeztek, hogy a székesfehérvári cigányok kivégzésére a Vörös Hadsereggel való együttműködés, illetve különböző köztörvényes bűncselekmények miatt került sor. Arra nem adtak választ, hogy a halálra ítéltek között lévő számos asszony és gyerek, illetve a Várpalotáról származó cigány áldozatok ebben az esetben hogyan kerültek a kivégzettek közé.

A bíróság végül fő bűnösként Orendy Norbert csendőrezredest, a Nemzeti Számonkérő Különítmény parancsnokát, Botond (Pilhoffer) István felettesét, valamint Pintér Józsefet, Fejér megye és Székesfehérvár nyilas főispánját ítélte halálra és végezte ki, mások különböző idejű börtönbüntetéseket kaptak. A tényleges gyilkosok közül pedig egyedül Farkas Andor nyilas pártszolgálatos volt az, akit halálra ítéltek és kivégeztek.

A szörnyű mészárlásról sokáig kevés szó esett a közbeszédben. Sok-sok évtizedet kellett várni arra, hogy végül emléktáblát állítsanak a tónál a meggyilkoltak emlékére Choli Daróczi József versének részletével (Elvitték a cigányokat). A mészárlás történetét Harmat József dolgozta fel 2015-ben megjelent Roma holokauszt a Grábler-tónál: Székesfehérvári és várpalotai cigányok tömeges kivégzése Várpalotán 1945-ben című könyvében.