Már megvásárolható a 2024-es őszi Éva magazin!

Ha legközelebb szeretnéd, hogy rögtön postaládádba érkezzen kedvenc magazinod, akkor fizess elő rá ITT! Digitálisan is megszerezheted a legfrissebb, de akár régebbi számainkat is, ezt ITT teheted meg!

Talán magától értetődő, hogy a különböző életkorokban egészen más dolgok foglalkoztatnak minket. Ez az élet minden területére igaz: a befalt gyorsételeket és a lezúdított italokat felváltja a minőségibb, megfontoltabb táplálkozás, az átbulizott és kialvatlan éjszakákat az egészségesebb, sportosabb életmód, a gyorsan változó munkákat és a felelőtlen döntéseket a tudatos karrierépítés, az alkalmi kalandokat a hosszú távú párkapcsolat és a családalapítás. A sor a végtelenségig folytatható, tulajdonképpen minden korszaknak megvannak a maga feladatai, kihívásai és természetesen szépségei. Azonban ahogy haladunk előre az időben, a téteket valahogy egyre nagyobbnak érezzük, a döntéseket egyre jelentősebbeknek. Az életkori krízisek szakértője, Szajcz Ágnes klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta segítségével kerestük a választ arra, valóban létezik-e, és ha igen, megúszható-e a rettegett életközépi válság?

MEGERŐSÍTŐ KRÍZISHELYZETEK

A pszichológus fontosnak tartja, hogy legelőször tisztázzuk a krízisek fogalmát, mert a szó önmagában elég ijesztőnek hangzik. „Amikor valaki súlyos válságba kerül egy váratlan életesemény, például válás, vagy a munkahely elvesztése miatt, az az akcidentális krízis. Erre nem lehet felkészülni, becsődölnek a megszokott megküzdési módszerek – mondja. – Az egyetlen vigasz, hogy a krízisek mindig fordulópontot jelentenek, tehát ha sikerül a problémamegoldó repertoárt fejleszteni, a végén el tudunk mozdulni valamilyen változás irányába. Sajnos benne maradhat az ember a megkeseredésben, feldolgozhatatlan veszteségérzésben, de az is lehet, hogy pozitívan, megerősödve kerül ki. Tehát ez egy fordulópont az életben. Ezzel szemben a normatív, vagy más néven megélési krízis előre látható, mert ezek a fejlődésünk során a természetes változásokat jelentik. Például ilyen a serdülőkori, az időskori és az életközépi krízis is.” Szajcz szerint hiába tudunk ezekről, azt képtelenek vagyunk megjósolni, nekünk milyen lesz ezeket megélni, és hogyan fogunk megbirkózni a kihívásokkal.

ELKERÜLHETETLEN FORDULÓPONTOK

A szakember egyetlen kiskaput lát, de az nem pozitív végkicsengésű: „Kihagyni lehet, de az voltaképpen egy fejlődési helyzet elkerülése. Jobban járunk, ha megéljük és megbirkózunk ezekkel, mert ettől meg fog növekedni az énerőnk, és újabb, jobb fejlődési szintre kerülünk.” A neves fejlődéspszichológus, Erik H. Erikson gondolta úgy, hogy a lelki fejlődés nem zárul le a felnövéssel, hanem a születésünktől a halálunkig tart.

„Erikson nyolc fejlődési szakaszt írt le. Köztük azt, amikor hatéves kortól az iskolában életünkben először valódi teljesítményhelyzetbe kerülünk, vagy amikor 12–18 éves kor körül serdülőkorba lépünk, és feltesszük a kérdést, kik vagyunk, mi lehet belőlünk. Ezt a kísérletezésekkel teli időszakot követi a fiatal felnőttkor, aminek az a tétje, képesek vagyunk-e intim, bensőséges kapcsolatokat – közeli barátságokat, szerelmet, párkapcsolatot, házasságot – megélni és elköteleződni bennük. Innen érkezünk el az életközépkrízishez, amit általában 40 és 60 éves kor közé tehetünk: a nők 40 körül kezdik átélni, a férfiak pedig az ötvenes éveikben.”

MEGFORDULT A LEMEZ

A pszichológus szerint életünk feléhez érve együtt kell élnünk korábbi döntéseink következményeivel – nemcsak azzal, mit tettünk le az asztalra, hanem azzal is, hogy közben milyen emberré váltunk, milyen céljaink voltak, és ezekből mit valósítottunk meg. Ráébredünk, hogy a lemezt a B oldalára fordítva limitáltabb lehetőségeink lehetnek: „Ha valaki nem sportolt gyerekkorától, abból 40 éves korában nem lesz olimpiai bajnok úszó. Bizonyos dolgoknak egyszerűen elment a hajó, és ezeket nem lehet bepótolni.”

Ez hangozhat akár úgy is, hogy az életközép valamiféle meditatívabb gondolkodás, de valójában egyáltalán nem az: „Az életközépválság nyugtalan és feszült. Nagyon sok szorongást okoz, és nagyon sok elégedetlenségérzést felszínre tud hozni a párkapcsolattal, a barátokkal, és általában a kapcsolatokkal. Leginkább a saját eredményeinkkel, és itt az eredmények alatt érthetjük a szó szerinti teljesítményeket, például a munkában, de az is lehet eredmény, hány jó barátunk van, vagy boldogak vagyunk-e a párkapcsolatunkban. Szembe kell nézni az elérhető célok limitáltságával. Sokan kétségbe vonják, jó döntéseket hoztak-e, jó értékek mentén élték-e az életüket. Nem volt-e túlzás, hogy másokat mindig előtérbe helyeztek? Lehet, hogy azért van sok barátunk, mert önzetlenek voltunk, de az is lehet, hogy túlalkalmazkodtunk, túlidomultunk. Vagy épp ellenkezőleg, nem kellett volna-e több időt szentelni a barátságoknak, a családnak, és kevesebbet a teljesítménynek?”

ELJÖTT A HARLEY-DAVIDSONOK IDEJE

Ezek a gondolatok nagyon sokszor életmódbeli változtatásokhoz vezetnek. Akár pályamódosításhoz, váláshoz, vagy régi barátságok felszámolásához, és új kapcsolatok kétségbeesett kereséséhez. A döntések lehetnek nagyon impulzívak:

A rossz hír, hogy a krízisek összeépülnek: „ha valaki gyerekként nem élte meg, hogy képes jól teljesíteni, és képes elégedett lenni, az az életközépkrízisben sem tudja látni a saját erősségeit. Ez nagyon megnehezíti, hogy lássa az élete addigi pozitívumait, hogy megélje az elégedettséget, az értékeket. Ezért is fontos, hogy gyerekként megtanuljuk, a teljesítménnyel együtt járhatnak a jó érzések, mert észre kell vennünk, mikor teljesítettünk jól. Ha pedig kamaszként nem tudtuk kiizzadni magunkból, kik vagyunk, mi a fontos számunkra, hanem mindig csak másoknak igyekeztünk megfelelni, akkor az életközépkrízisben egyáltalán nem érezzük, hogy amit elértünk, az voltaképpen a saját életünket, a céljainkat szolgálta. Egy ilyen helyzetben a kamaszkorban elmulasztott munka rakódik rá az életközépkrízisre, és ez nehezíti a megoldást.”

NEMEKTŐL FÜGG

Az életközépkrízis tartalma mindkét nemnél hasonló, de nagyon sok különbség van például abban, milyen fókuszok kerülnek a középpontba, és abban is, milyen megküzdési stratégiák vannak. Szajcz szerint „a kapuzárási pánik nem szakkifejezés, de az életközépkrízis speciális aspektusa, hogy a férfiak nagyon elkezdenek szorongani attól, hogy az idő múlásával egyre kevesebb lehetőségük marad. Félnek az öregedéstől és a haláltól, hogy megritkul a hajuk, a súlygyarapodástól, a testük fizikai teljesítményének csökkenésétől. Úgy érzik, a fiatalabb korhoz mintha vissza tudnának térni azzal, ha elkezdenek fiatalosabban élni, sportautóval járni. Egy 50 éves férfi, ha 25 éves lánnyal jön össze, akkor azt érzi, kölcsönveszi a lánytól a fiatalságot, de az ilyen helyzetek nagyon sokszor átmeneti megoldásokat jelentenek, mert az öregedés előrehalad, és voltaképpen nem tudott szembenézni azzal, ami elkerülhetetlen. A férfiak esetében továbbá jellemzőbben középpontba tud kerülni, elérték-e azokat a szakmai célokat, amiket kitűztek maguk elé. Érzékenyebbek az anyagi jólét és a státusz elérésére.”

A nőknél az érzelmi és a kapcsolati kérdések állnak a fókuszban. Szajcz szerint a nők a családi szerepeiket kezdik el átgondolni. Azt, hogy anyaként, feleségként milyen szerepet tudtak betölteni, mennyire voltak sikeresek eddig. „A nőknél a gyerekvállalás lehetősége biológiai okokból egy ponton lezárul, és megindul az ettől való szorongás. Az öregedés jelei ugyanúgy fenyegetőek tudnak lenni. Viszont hajlamosabbak arra, hogy átgondoltabban kezdjenek építkezni, új karriert vagy új hobbit alakítsanak ki a férfiak radikális változtatásai helyett.”

A folytatás és a teljes cikk az ÉVA magazin nyári lapszámában olvasható! Már kapható!