Kiderült, hány magyar nő elégedett a külsejével: meglepő eredmények!
A STADA Health Report 2014 óta vizsgálja, hogy az emberek mit gondolnak, mit szeretnének és mik az aggályaik az egészségügyi témákkal kapcsolatban, valamint azt, hogy ezek hogyan tükröződnek a viselkedésükben. A STADA Health Report eredetileg németországi tanulmányként indult, idén a 10. kiadását ünnepli és immár hatodik alkalommal nemzetközi szinten is elvégezték, ráadásul az idei év azért is számít mérföldkőnek, mert első alkalommal vontak be magyarokat is. A STADA gyógyszeripari vállalat megbízásából a Human8 által készített online tanulmányt 2024. február és március között, összesen 46 000 válaszadóval, 23 országból választva ki 2000-2000 embert, hogy a felmérés kor, nem és régió tekintetében is reprezentatív legyen.
A válaszok összesítése után kiderült, hogy a magyarok többsége (68%) elégedetlen vagy közömbös a külsejével kapcsolatban, és így a 23 európai ország közül Magyarországon vannak a legkisebb arányban azok, akik elégedettek testükkel, illetve megjelenésükkel. Míg Európa-szerte minden 2. ember megfelelőnek találja a kinézetét, addig ez csak a magyar férfiak 35, a magyar nőknek pedig csupán 30 százalékáról mondható el. Egy újabb lista tehát, amin meglehetősen rossz helyezést értünk el.
Az esztétikai fogászati beavatkozás a legnépszerűbb
Bár nem sokkal több azoknak a férfiaknak a száma, akik elégedett a testükkel, a további válaszokból kirajzolódik, hogy a nőkön jóval nagyobb a nyomás a megjelenésükkel kapcsolatban. Ők ugyanis nagyobb arányban vállalkoznának akár komolyabb beavatkozásra, hogy „megszépüljenek“. Plasztikai műtétre például tízből hárman alávetnék magukat, ha a pénz nem számítana; a férfiaknál viszont mindössze 15 százalék ez az arány. Botoxot és hasonló esztétikai arckezelést minden ötödik nő vállalna be, a férfiaknak viszont csupán a 7 százaléka. A lézeres szőrtelenítés különösen vonzó a nők többségének (54%), a férfiak közül csak minden negyediket érdekli. Egyértelműen az esztétikai fogászati beavatkozás viszi a prímet a különböző szépészeti eljárások között; ettől csak ötből egy magyar zárkózik el. A hajbeültetés az egyetlen, ami inkább a férfiakat foglalkoztatja, tehát ez is igazolja, hogy nem az elhízás, hanem a kopaszodás az erősebbik nem igazi mumusa.
A legfőbb cél az önbizalom növelése
A kutatásban arról is kérdezték a résztvevőket, hogy milyen okból vállalkoznának a különböző szépészeti beavatkozásokra. A magyarok 43 százaléka állítja, hogy azért, hogy jobban érezze magát a testében, és 42 százalékuk meg van győződve arról, hogy az ilyen kezelések, műtétek segíthetnek az önbizalmán. További minden negyedik honfitársunk azért folyamodna valamilyen beavatkozáshoz, hogy visszafordítsa az öregedés hatásait, és tízből hárman biztosak benne, hogy ez segítene abban, hogy jobban "önmaguknak" érezzék magukat. Mindössze 13 százalékuk vetné alá magát testmódosításnak azért, hogy társadalmilag elfogadottabb legyen, 8 százalékuk pedig azért, hogy boldoggá tegye partnerét. Ezekben a kérdésekben csak pár százalékos eltérések mutatkoztak az európai átlaghoz képest.
Fitneszbérletre költünk a legkevesebbet
A lakosság jelentős része már befektetett vagy legalábbis érdeklődik a külső megjelenést javító termékek és eljárások iránt. A vitaminok és ásványi anyagok sok európai számára kulcsfontosságúak a fizikai megjelenés támogatására, a magyarok pedig saját bevallásuk szerint az európai átlagnál jóval nagyobb arányban költenek vitaminokra és étrend-kiegészítőkre. A második leggyakrabban említett kiadás az általános egészségügyi termékek, amelyet a kozmetikumok követnek. Az edzőterembérletre, sporttagságra, szükséges felszerelésekre fordított költségek viszont nálunk elmaradnak az európai átlagtól.