Kylian Mbappé madridi bemutatásához foghatót nem látott még a világ

Kylian Mbappé Forrás: Matthias Hangst / Getty Images
A tervek szerint az Eb-döntő után két nappal tartják meg a Bernabéu stadionban a hivatalos bemutatkozást.

Június elején megtörtént az, amire a futballvilág már talán évek óta várt: a Real Madrid hivatalosan is bejelentette Kylian Mbappé leigazolását. Ráadásul a 25 esztendős szupersztárt átigazolási díj nélkül tudták megkaparintani a Paris Saint-Germaintől, hiszen az idény végével lejárt a szerződése. Mondjuk, vannak is ebből nézeteltérések a játékos és a PSG elnöke között, de immár tény, hiába fizettek érte annak idején 180 millió eurót a Monacónak, nem láncolhatták magukhoz örökre.

Pedig tavaly már klubrekorder lett:

Noha egy hónap már eltelt a nagy bejelentés óta, azonban Mbappét még nem mutatták be Madridban. Ennek nyilván megvannak az okai, egyrészt hivatalosan csak július elsejétől a spanyol sztárcsapat játékosa, másfelől pedig éppen zajlik az Európa-bajnokság, ahol a támadó már a negyeddöntőre készül Franciaország nemzeti csapatával. De ami késik, nem múlik: a tervek szerint az Eb-döntő után két nappal, július 16-án ölti magára a hófehér mezt a Bernabéu stadionban.

Márpedig a Real Madridnál azt ígérik, nem fognak szerénykedni. Olyan látványos prezentációt rittyentenek Mbappé számára, amilyet nem látott a világ. Nagyjából olyan fogadtatásban részesítik, mint Taylor Swiftet, márpedig napjaink egyik legnépszerűbb énekesnőjének kedvéért májusban 80 ezer ember gyűlt össze a spanyol fővárosban, és nem maradt el a lenyűgöző pirotechnika sem. Mbappé megkapja ugyanezt, a játékoskijárótól a pályáig egy kifutót is felhúznak neki, élő zene és tűzijáték kíséri majd első találkozását a madridistákkal. 360 fokos képernyőn láthatóak lesznek karrierje eddigi legnagyszerűbb jelenetei is, de nyilván ott most mindenki abban bízik, még komolyabb sikerek következnek.

Mbappé egyébként júniusban úgy fogalmazott, álmai klubjához sikerült aláírnia, és szerinte talán senkinek nincs igazán elképzelése arról, milyen izgatott, és mennyire várja a bemutatkozását. Első mérkőzése a várakozások szerint az Európai Szuperkupa döntője lesz augusztus 14-én, az Atalanta ellen.