A szocializmus annak idején örökéletűnek volt elképzelve, mégis megbukott. A ma társadalmi emlékezete mégis hajlamos inkább a Kádár-korszak pozitívumait méltatni, s kritikátlanul átadni magát a nosztalgia múltat meghamisító érzésének. Pedig beszűkült és reménytelen világ volt az, kétségtelen, az állampolgárok viszont a börtönben is keresik az elvágyódást-elszakadást legalább órákra megteremtő szórakozás lehetőségét. Nem volt ez másképp a legvidámabb barakkban, azaz minálunk sem a hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek „szűk levegőjű” történelmi táján, a „langy lében”, ahogy Petri György találóan jellemezte az időszakot.

A Fortepanon ezúttal olyan fényképeket kerestünk, ahol az emberek a nagyvárostól a vidékig, az értelmiségtől a munkásosztályig zene, tánc, szerelem, ital, nevetés szent ötösségében találják meg a búbánat ellenszerét, s amik bizonyítják, hogy minden képmutatás és hatalmilag dirigált kuss ellenére tudtak mulatni a Kádár-korszak szürke ege alatt is.

Nyitókép: Dunakert, 1959, a Duna Szálló déli falánál, a Dunakorzó és az Apáczai Csere János utca között. Filmkocka Az én városom című filmből, rendező Mönich László, operatőr Szabó Árpád.

Galériánkban megtalálhatjátok a szuper fotókat a Kádár-korszak mulatságairól!