7 kedvenc filmünk a szülésről: ezekből megtudhatod, milyen vajúdni!

Borítókép: 7 kedvenc filmünk a szülésről: ezekből megtudhatod, milyen vajúdni! Forrás: pexels/Hannah Barata
A címmel ferdítettünk egy kicsit: nem biztos, hogy a vajúdás magasművészetét épp ezekből a mozikból sajátítod el, még azt sem ígérjük meg, hogy a szülésjelenet maga atomrealisztikus (a valóságban a dolog általában jóval hosszabb, fájdalmasabb és véresebb).

Mindenesetre hangolódni jól lehet velük hol felhőtlenebb, hol árnyékosabb módon – amire csak igényed van. Íme hat film és egy sorozat a várandósságról és a szülésről.

Nicsak, ki beszél

Mollie-ra (Kirstie Alley) épp akkor törnek rá a fájások, amikor véletlenül leleplezi gyermeke hűtlen apját (George Segal) egy ruhabolt próbafülkéjében. Rögtön bevágja magát egy taxiba, a kórháznál pedig a sofőrt a vajúdó nővel együtt terelik be félreértésből a szülőszobába. Az apás szülésből így lesz taxisofőr-szülés, és így csöppen James (John Travolta) az egyszülős családmodellbe, mint Pilátus a krédóba. A folytatást pedig, ha nem is láttuk a filmet, könnyedén kitalálhatjuk.

Kék lagúna

A két gyerekhős (Brooke Shields és Christopher Atkins alakításában) hajótörést követően nő fel egy lakatlan szigeten, ahol felnőve öntudatlanul fedezik fel egymást, így természetesen fogalmuk sincs róla, hogy abból, amit tesznek, szörnyű fájdalmak árán egy csecsemő születik majd. Brooke Shields vajúdós sikolya gyerekkorom egyik traumatikus emlékévé vált, még ma is a fülembe cseng, holott a filmet azóta se néztem meg újra.

Forrás: YouTube

A további filmeket a galériában találod!