„Segítség, fejtetves lett a gyerekem!” Hogyan szabadulhatsz meg a rémálomtól?
Fejtetűvel sokáig nem volt szerencsére személyes tapasztalatom, az egyetlen emlékem róla az volt, hogy anno a Született feleségekben Lynette egyik fia megfertőződött, és ebből botrány volt az iskolájában. Aztán ahogy a saját gyerekeim elkezdték az óvodát, majd az iskolát, szeptemberben mindig megkaptuk a tájékoztatót, hogy a fejtetűről, mivel ezekben a közösségekben gyakori a fejtetűjárvány. De valahogy azt hittem, minket el fog kerülni, nekem sem volt például gyerekkoromban. Idén augusztusban azonban a legnagyobb lányom erősen vakarni kezdte a fejét, és miután napokig nem csillapodott, fejtetvességre kezdtem gyanakodni, ami hamarosan be is igazolódott. Ezzel pedig egy hétig tartó őrület vette kezdetét, hogy megszabaduljunk a kis dögöktől.
Minden, amit a fejtetűről tudni kell
De még mielőtt a kiirtástól írnék, lássuk, mi is pontosan a fejtetű, és miért szeret a hajas fejbőrön megtelepedni. A tetű (Pediculus humanus capitis) egy élősködő rovar, amelynek egész életciklusa az emberi szervezethez kötődik: a fejbőrön telepszik meg és vérrel táplálkozik, petéit a hajszálakhoz rögzíti, gazdatest nélkül pedig néhány napon belül elpusztul. Nem terjeszt semmilyen betegséget, de vérszívás közben allergiás reakciót és elviselhetetlen viszketést okoz. Nem tud repülni, ugrálni, ellenben viszonylag gyorsan képes átmászni egyik emberről a másikra, ha összeér a fejük. Éppen ezért gyakori a fejtetvesség óvodás és iskolás korban, amikor a gyerekek sokszor fejüknél összebújva játszanak, egymást fésülgetik és hasonlók.
A fejtetű egyébként átlagosan 28 napig él, és rendkívül szapora állat. A nőstények naponta akár 6 petét is rakhatnak, amelyekből 7-12 nap alatt kel ki az új rovar. A fejtetű petéit serkének nevezzük, és eléggé hasonlítanak a korpára, ám azzal ellentétben nagyon tapadnak a hajszálakhoz, nem lehet őket lerázni, körömmel kell egyesével lehúzni. Ami egy hosszú hajú lánynál több órás folyamat is lehet. Nekem három hosszú hajú lányom van, plusz nekem is derékig ér a hajam, szóval egyetlen fertőzés elég volt ahhoz, hogy bőséges tapasztalatra tegyek szert a témában. Fontos még egyébként tudni, hogy a tetűk leginkább a tarkónál és a halánték mentén, a fülek tövében szoktak megtelepedni, szóval ezeket kell először átnézni, ha fertőzésre gyanakodunk. A fejtetű nem szereti a fényt, ezért igyekszik elbújni a hajszálak között, de erős világítás mellett észre lehet venni.
Mit tehetünk a fejtetű ellen?
Tévhit, hogy a fejtetűfertőzés a rossz higiénia jele, a „tiszta“ gyerekeken is ugyanúgy megtapadhat, szóval emiatt nem kell szégyenkezni és titkolózni (ahogy a Született feleségekben láthattuk anno). Sőt, érdemes szólni az anyukáknak, akiknek a gyerekével az elmúlt napokban együtt játszott a csemeténk, hogy ők is megelőző lépéseket tehessenek, különben ide-oda fognak pingpongozni a tetvek. A fejtetvesség ugyanis csak akkor küzdhető le maradéktalanul, amíg az utolsó serkétől is megszabadulunk a fejbőrről, a hajszálakról, a párnahuzatból, a hajgumikról, szóval az egész környezetünkből.