– Hol végzett és mit csinál egy szoptatási tanácsadó?

– Többféle út is van: én segítő szakmában szerzett diplomára épülő másoddiplomás szakképzést végeztem a Semmelweis Egyetemen. Mivel nincs egészségügyi végzettségem, fel kellett vennem például az anatómia és az élettan tárgyakat, valamint elvégeznem egy önkéntes szerződéssel vállalt gyakorlatot. 2022 óta vagyok önkéntes az Uzsoki utcai Kórházban, 2024 februárjában kaptam diplomát. 2 hónapja dolgozom heti kétszer egy magánkórházban, tehát mondhatjuk, hogy friss vagyok és lelkes.

– Milyen típusú elhivatottság kell ehhez a munkához?

– Szerintem ezt a hivatást nagyon jól szolgálja, ha valaki szereti az embereket, szeret velük kommunikálni, gyakran találja el, mikor mit kell mondani, vagy mikor kell hallgatni és tekintettel megtartani. Az elhivatottság mellett még a felelősségtudatot említeném: persze más ez kórházban, ahol csak pár napunk van felvértezni a családot hatékony eszköz- és információcsomaggal, és más, ha házhoz megyünk ki. A kórházi napok rengeteg éles döntési helyzetet jelentenek, sokszor észre kell venni ki nem mondott igényeket, meghallani a sorok között az igazi üzenetet. Mindennek az alappillére pedig az emberismeret. Szerintem ez egy olyan hivatás, amit nem lehet élettapasztalat nélkül, „null kilométeresen” jól csinálni.

– Az otthoni látogatás miben segít a szülőknek?

– Elkezdenek számítani ránk, az utánkövetés is eltart egy ideig, a végén pedig van egy útravaló beszélgetés, ahol igyekszünk megértetni a családokkal, hogy milyen tudást szereztek a saját helyzetükről. Természetesen új probléma jelentkezésénél ismét megkereshetnek bennünket, de az alapproblémájukat illetően egy megoldáscsomaggal, információval és döntési lehetőségekkel felvértezve érdemes őket útjukra bocsátani.

– Mi az, amiben egy szoptatási tanácsadó többet, mást nyújt, mint egy orvos vagy egy védőnő?

– A korszerű szoptatási ismeretek jelenleg sajnos nem szerepelnek egyik orvosi vagy védőnői képzésben sem. Mitől sikeres egy anya-baba páros szoptatási útja? Mi történik pontosan a mell és a baba szája közt, mitől függ, hogy fáj-e vagy sem a szoptatás? Milyen a kapcsolat a gyógyszerszedés és szoptatás között, egyáltalán, mik a hatékony szopás ismérvei?

A családok érdekében egyébként az volna a legideálisabb helyzet, ha a szoptatási tanácsadók TB-alapon részei lennének az egészségügyi ellátási csomagnak, vagy ha legalább a védőnők és a gyerekorvosok egységesen rendelkeznének hiteles, „up-to-date” információkkal – meg persze idővel, kapacitással, hogy segíthessenek.

– Mik a leggyakoribb tévhitek a szoptatással kapcsolatban?

– Tévhitekből rengeteg van, szerintem minden anya gondolkodás nélkül fel tudna sorolni legalább tízet. Csak a legklasszikusabbak: három óránként szabad szoptatni, mert különben fáj a gyerek hasa, a friss tej keveredik az emésztett tejjel, lázas anya ne szoptasson, az újszülöttet ne hagyjuk „cumizni” a mellen, mert „felázik” a bimbó, a „k-betűs” ételeket ne fogyassza az édesanya, az előtej nem rendes tej, akkor lesz tele a mell, ha hagyjuk, hogy teljen, és még sorolhatnám.

– Mit gondolsz arról, hogy a szülőknek sokszor teljesen mást tanácsol az orvos, a védőnő, a szoptatási tanácsadó, és a háromgyerekes anyatárs? Én konkrétan a kórházban az első napon már megtapasztaltam, és nem feltétlenül magyarázhatóak generációs különbségekkel.

– A védőnő és az orvos esetét korábban már megválaszoltam. Ami az anyatársat illeti, minden család más és más. Például különbözik a testünk: valaki bőtejű és mellgyulladással küzd, más pedig épp az ellenkezőjével, mert kevesebb mirigyállománnyal indul. Ezek még semmit nem határoznak meg a teljes szoptatási út szempontjából. Van még sok más tényező, például hogy mennyire szükséges a teljes kontroll érzete a szülők számára, mennyire a számok emberei vagy mennyire mernek az ösztöneire hallgatni, milyen volt a gyerekkoruk, mi a számukra természetes családi norma. Fontos a baba születésének előtörténete is: sokat vártak rá, vagy azonnal jött, mindenki akarta-e, mennyire tudnak a szülők változni a gyermek születése után, hogyan élte meg az anya vagy az apa a szülést, milyen a támogatottság a család, barátok, rokonok részéről. És ez még csak a szülők oldala.

– És a baba oldala?

– A teljesség igénye nélkül: milyen temperamentummal születik és milyen izomtónussal, milyen a szájpadlása, a nyelve, hogyan született, milyen beavatkozások érték, és ezeket hogyan élte meg.

– Mit gondolsz általában a tápszerezésről? Ismerek anyákat, akik pótlást használnak, a gyerek féléves korában abbahagyják a szoptatást, vagy esetleg még korábban, és akár az ő döntésük, akár kényszer, nagyon nagy bűntudatuk van. Vannak pro és kontra érveid?

– Ingoványos talaj, mert a „mom-shaming”, a bűntudatkeltés egy olyan jelenség, amit mindenképp elkerülnék. Vannak tudományosan eltagadhatatlan bizonyítékai annak, hogy biológiailag miből épül fel az anyatej és miből a tápszer, és van egy erős társadalmi nyomás is, amitől minden anya szenved. Az alapvető probléma az, hogy a modern 21. századi élet elidegenít a testünktől és a testi tudástól: megszületünk, felnövünk, iskolákat járunk ki, munkahelyeket, előléptetéseket szerzünk, önérvényesítést tanulunk, kifinomult, civilizált lénnyé fejlődünk. Majd jön egy pont, hogy gyermeket szeretnénk és hirtelen egész más világba csöppenünk. Elvárások milliói áramlanak felénk, de mindenfajta személyes tapasztalatunk hiányzik, a babának meg csak a jelen létezik, ami vagy nagyon jó, vagy „világvége” van. És nem lehet vele verbálisan kommunikálni, hanem valahogy túl kell nyúlnunk a szavakon, valami ősi, ösztönös, testi tudást előhívni. Önrendelkezési jog, civilizáció – ezek egy ideig csak korlátozottan érvényesek, mert olyan valaki igényeit próbáljuk kielégíteni, aki teljesen magatehetetlen, és akire még nem lehet magyarázattal hatni. Ez egy iszonyatosan éles váltás.

– Sokan csak a szülésig terveznek…

– Igen, én is így voltam vele. Azt gondoltam, utána minden jó lesz, elérkezik a happy end. Pedig ott nem a vég van, hanem a kezdet. A szülés fáradságát ki sem heverve egy jó kis káosz közepén találjuk magunkat, amiből az új rend megszületik. Ilyen sok faktoros egyenletnél nagyon fontos, hogy a család egészét nézzük, és így nem is érdemes elméletben kinyilatkoztatni. Mindemellett teljesen etikátlannak tartom azt, hogy a családok nehéz helyzetét a tápszerek marketingje erősen meglovagolja. Mindenütt rengeteg a bújtatott reklám, és nagyon sokszor kerül elő pusztán azért a tápszer, mert nem sikerül az Anyatejhelyettesítő termékekre vonatkozó Kódex pontjait Magyarországon betartatni.

– A – meglehetősen kevés – tápszeres kiegészítés melletti pszichológiai érvek egyike, hogy így az apa is részt tud venni az etetésben: egyfelől az anya többet pihenhet, másfelől neki is több kapcsolódása lesz a gyerekéhez. Erről mit gondolsz?

– Az apa és baba nagyon sokféle módon kapcsolódhat egymáshoz, például a hordozásnál. Az én férjem a gátsebem varrása közben kapta mellkasára a gyerekünket és máig a legtöbbet emlegetett élménye. Addig rettegett, hogy jaj, de kicsi, biztos összetöri majd, aztán amikor megkapta a babát, megérkezett a bizalom és a felismerés, hogy ilyen picin is milyen erős, életrevaló és önálló akarattal rendelkező kis lényről van szó. A 3 hónapos babával már klasszikusabb értelemben véve is lehet játszani, és ebben az apák hagyományosan egész más eszközkészlettel rendelkeznek, mint az anyák. Míg az anyák gondoskodnak és aggódnak, az apák a földön hempergős, levegőbe dobálós játékok nagymesterei – kutatások bizonyítják, hogy ezek az együtt játszások mekkora pszichológiai előnyt jelentenek. A sokféle kapcsolódás, viszonyulás, minta tehát nagyon fontos.

– Van valamilyen általános tanácsod az apák számára?

– Játsszanak, hordozzanak sokat, és úgy gondoskodjanak a babáról, hogy odafigyelnek az anyára. Beszéljenek nyíltan azokról a dolgokról, amik megváltoztak a gyerek érkezése óta, és ha valami zavarja őket, kezdeményezzenek beszélgetést.

– Voltak olyan esetek, ami különösképp megmaradtak az emlékezetedben? Akár anya-, akár apa-, akár babatörténetről van szó… vagy mindről egyszerre.

– Sok emlékezetes sorssal találkoztam az elmúlt 2 évben. Az egyik kórházban az édesanya és az édesapa csak akkor merte megfogni a babát, ha volt a közelben szoptatási tanácsadó vagy csecsemős nővér. Amikor azt kérték, hogy a gyerek legyen a csecsemőosztályon és csak 3 óránként hozzák szoptatásra, akkor el kellett beszélgetni velük, hogy még ha ezt meg is tenné a kórház, az nemcsak a babának lenne rossz, hanem a szülőnek is, hiszen 2 nap múlva mindenki hazamegy, és addigra össze kell hangolódni.

Olyan emlékem is van, ahol többgyermekes édesanyának született szájpadhasadékos babája. Megijeszthette volna, mert egy ilyen baba szopási hatékonysága nagyon különbözhet egészséges társaitól, de szuper támogatást kapott a kórházban a szoptatási tanácsadóktól és a neonatológustól. Ráadásul rutinos édesanya volt, hamar ráérzett, hogyan tudja a mellszövettel „betömni” a szájpadhasadékot, milyen póz lesz a baba segítségére a tej folyásának kezelésében és a szopás-nyelés-légzés megfelelő ritmusának megtalálásában. Csodás volt látni.

– Vannak kevésbé vidám tapasztalataid?

– Igen, sajnos több olyan babát megismertem, akiket otthagytak a szülők a kórházban. Nem mondtak le róluk, „csak” nem látogatták őket, esetleg telefonon érdeklődtek, de ez már lehetetlenné tette, hogy nevelőszülőkhöz kerüljenek. Így a hosszú hivatali procedúra miatt a babák sokáig a kórházban maradtak, a szoptatási tanácsadók, a tanácsadó gyakornokok vagy a csecsemős nővérek hordozókendőben kötötték őket magukra. Szegények, ha nem volt rájuk idő, fekve vártak a kórházi kiskocsiban, és hálásak voltak minden kapcsolódásért.

És végül elmesélném mentorom, Sződy Judit történetét is. Volt egy anya, aki kijelentette, hogy nem fog szoptatni. Judit mondta neki, hogy lefejt tejjel is táplálhatja a babáját, az is komoly előny a tápszerrel szemben. Majd félve felvetette a bimbóvédőt, mert előzőleg az anya említette, hogy nem tudja elviselni, ha megérintik a mellét, de ruhán keresztül már nincs ilyen gondja. A bimbóvédő említésére felcsillant az anya szeme, kipróbálták, és nem okozott számára elviselhetetlen érzést. Valószínűleg komoly trauma, esetleg abúzus állhatott egy ilyen dolog mögött, és hosszú beszélgetéssel, de főleg értő meghallgatással lehetett alakítani.

– Metaforikus történet…

– Bonyolult lélek az ember – és ettől csodálatos.

Galériánkban szoptatási időszakkal kapcsolatos tanácsokat olvashatsz!