– Mióta tudod, hogy neked a divattervezés az utad?

– Már 6-7 éves koromban körbevettek és elbűvöltek a textíliák, a finom kivitelű anyagok. Édesanyám keramikus művész, így én egy olyan közegben nőttem fel, amelyben az alkotás testközeli élmény, és amelybe később remekül illeszkedett az én tervezői ambícióm. Emlékszem, anyukám rendszeresen járt az Ecseri piacra, hogy különleges, háború előtti ruhákat keressen, amelyekből aztán mindenfélét alkothat. Ő és a nagymamám is nagyon sokat varrt – ráadásul nagyon jól –, én pedig utánoztam őket és először a babáimnak készítettem ruhákat, majd az egyetemen a barátoknak, osztálytársaknak. Eleinte az ösztönös kíváncsiság, a ruhák, anyagok iránti vonzalom, az alkotás élménye vezetett, aztán kamasz koromban komolyabb külső impulzusok is érkeztek azzal kapcsolatban, hogy mindezt tudatos irányba kellene terelnem. A környezetem arra biztatott, jelentkezzek az Iparművészeti Főiskolára.

– A főiskolát végül nem ruha, hanem textiltervező szakon kezdted el.

– Bár eredetileg ruha szakra akartam jelentkezni, a felkészítő tanárom, Rényi Katalin azonban arra biztatott, hogy mivel a minták iránt nagyon erős az affinitásom, próbáljam meg inkább a textiltervező szakirányt. Így egyrészt könnyebb lesz bekerülni – mivel a ruha szakra már akkoriban is iszonyú nehéz volt bejutni –, másrészt később ugyanúgy lehet belőlem divattervező. Ma már tudom, hogy a textiltervező szaknak köszönhetően olyan plusztudást kaptam, amely egy magasabb dimenzióba emelte a ruhatervezést is, hiszen nemcsak a fazont, de az anyagot és a mintákat is én álmodom meg.

– Ezt a tudást pedig a lakberendezés és az enteriőrök világában is kamatoztatod.

– A jelenbeli munkáimban is nagy előnyt jelent az, hogy textiltervezést tanultam. Az ott kapott mély, szerteágazó anyagismeret ugyanis még szélesebbre tárta előttem a lehetőségek kapuját. A lakberendezés, az enteriőrök világa mindig is nagyon közel állt hozzám, főként az, hogy a textúrák és anyagok segítségével hogyan tudok valami igazán egyedit és különlegeset létrehozni. Az egyetem végén ugyan hezitáltam, hogy melyik irányba menjek: a ruhák vagy a lakberendezés mellett köteleződjek el, végül a ruhatervezést választottam. Ám a lakberendezés és a lakástextíliák tervezése egy éve visszatért az életembe. Úgy gondolom, hogy ennek így kellett történnie, most értek össze a szálak.

– Hogyan kezdted el építeni a márkádat? Mennyire volt letisztult elképzelésed?

– Az egyetemi képzésnek nem volt része a brandépítés, nem nagyon kaptunk használható tudást ezzel kapcsolatban. Persze nekem mindig is volt egy elképzelésem, mit szeretnék megvalósítani, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy tudatosan kezdtem hozzá. Volt egy esztétikai irányom, egy nőideálom, a modern, de romantikus, érett nő, akinek a ruhatárát elkezdtem tervezni, de emögött nem volt piackutatás alapján felépített terv. Intuitív, művészi irányból indultam és ez kezdett el idővel egyre tudatosabb formát ölteni. Az alapkoncepcióm a mai napig megmaradt: van egy állandó, saját stílusom, amit konzekvensen betartok, mindig annak a szűrőjén keresztül alkotok. A kezdeti, ösztönös belső irányhoz mindvégig hű maradtam, így nőhette ki magát az alkotó tevékenységem koherens márkává.

– Hogyan jött a márkád neve: TOTHBORI?

– Amióta az eszemet tudom, ruhákat tervezek és varrok barátoknak, ismerősöknek és immár egy szélesebb vevőkörnek. Ők mindig csak „Tóth Boriként” emlegettek, ezért adta magát, hogy a brand neve is ez legyen. A „tóthboriság” a névjegyem, a ruháim és a stílusom védjegye.

– Emlékszel még az első kollekciódra?

– Bár kisebb kapszulakollekcióim már előtte is voltak, mégis elsőnek azt a kollekcióimat tartom, amelyet 2006 őszén mutattam be a Kiscelli Múzeumban: a viktoriánus kor női ruhái ihlették és nagyon jól ötvöződött benne a romantikus és az üzleti vonal. Ez a bemutató több szempontból is fordulópontot jelentett a márkám életében. Egyrészt sikerült elkapnom azt az irányt, amelyet tovább vihettem és az egész brandet meghatározta. Másrészt onnantól kezdtem komolyabb márkaépítésbe. Addig leginkább méretes szalonként működtem, amelynek címét szájról szájra adták.

– Mi változott az első kollekciód megjelenése óta?

– Voltak fentek és lentek, befektetők jöttek és mentek. Alapvetően minden eseményből tanultam és azt erősítették meg bennem, hogy az a legfontosabb, hogy önmagamhoz hű tudjak maradni. Korábban volt három befektetőm is, végül mégis úgy döntöttem, hogy egyedül viszem tovább az üzletet, mert csak így tudtam megőrizni az alkotói szabadságomat. Persze művészként, kreatív emberként nehéz üzleti, pénzügyi dolgokkal foglalkozni, de rájöttem, hogy nem engedhetem át másnak az irányítást. Szeretném a saját utamat járni és a belső iránytűmet követni. A hosszú évek alatt végül abban találtam megnyugvást, hogy a magam ura lettem pénzügyileg. Inkább követem a saját művészi utamat és nem az üzleti – rajtam kívül álló – elvárásoknak akarok elsősorban megfelelni.

– Köztudott, hogy számodra is fontos a fenntarthatóság. Ezt tükrözik a kapszula kollekcióid is.

– Szerencsére abba az irányba haladunk, hogy a mennyiség helyett a minőség vált a fő mércévé, kevesebb, de egymással jól kombinálható, minőségi darabot szeretnénk látni a ruhatárunkban. A vendégköröm főként 30 pluszos hölgyekből áll, akik már túl vannak az impulzus vásárlás és ruhahalmozás időszakán, ugyanakkor meg is tehetik, hogy egy jobb minőségű ruhatárat építsenek fel, adott esetben kevesebb ruhadarabból. A mottóm: a kevesebb több. Amit tervezek, az nem a pillanatnak szól, a TOTHBORI márka ezt képviseli és számomra ez jelenti a fenntarthatóságot.

– Milyen jövőbeli terveid vannak?

– Azt gondolom, hogy a kapszulagardrób az, ami a jövőben is működni fog. Már nem akarok nagy kollekciókkal előrukkolni, inkább kisebb, moderált kollekciókban gondolkodom. Emellett pedig szeretném tovább építeni a már elkezdett HOME vonalat és ezzel kapcsolatban ősszel jövünk is egy hatalmas újdonsággal: az asztalterítés irányába fogunk egy nagyot lépni. Ez egyébként a ruhatervezéssel párhuzamosan működő márkavonal, remélem, a kettő jól megfér majd egymás mellett. Ezen kívül nagyon szeretném a csapatomat is bővíteni, főként fiatalokkal, hogy a következő generációkat is bevonjam a projektjeimbe.

A másik nagy tervem, hogy a törzsvendégeimet egy támogató közösséggé kovácsoljam. Olyan beszélgetős eseményeket tervezek, amelyeken nem hátrálunk meg a tabu témák előtt, foglalkozunk az öregedéssel, a testi változásokkal, a magánéleti és/vagy szakmai krízisekkel és szakértők segítségével jól ki is vesézzük azokat. Mivel a vendégeimmel nagyon közeli – szinte barátnői – a kapcsolat, azt gondoltam, ebbe belefér, hogy a problémákra, kihívásokra együtt, egy beszélgetés-sorozattal keressünk válaszokat. Nekem ez sokkal fontosabb, mint az, hogy a Milánói Divathéten szerepeljek.

– Honnan pótolod vissza a kreatív energiákat, mi tart flowban?

– Az alkotáshoz nyugalom kell. A feltöltődést segítik a hosszú hétvégék, a zenehallgatás és a természetből is rengeteg energiát, egyben inspirációt merítek. Nagyon szeretek például egyedül sétálni az erdőben, kutyát sétáltatva elvonulni egy kis időre. Ám ami igazán flowban tart, az az alkotás izgalma és öröme.