Te is sokat unatkozol a munkahelyeden? 5 jel, hogy váltanod kell
Egy friss kutatás azt is kimutatta, hogy az unalom hosszú távú jelenléte képes meghosszabbítani annak az időtartamát, sőt végső soron kiégéshez vezethet. Azonban alapvetően az unalom segít abban, hogy észrevegyük, hogy abba kell hagynunk az adott tevékenységet. Azonban szintén érdekesség, hogy az unalom figyelemhiányhoz, motiválatlansághoz és teljesítménycsökkenéshez is vezethet. Ugyanis önmagában az unalom megtapasztalása könnyedén okozhat elkalandozást, figyelemhiányt. Ez pedig nyilvánvaló módon teljesítménycsökkenéshez vezethet, amely a munkára komoly kihatással van.
Váltsak munkahelyet?
Nos, az unalom alapvetően nem feltétlen azt jelenti, hogy mindenképpen ott kell hagynod a jelenlegi munkahelyedet, azonban tény, hogy elgondolkodtató, hogy miért unatkozol. Éppen ezért érdemes lehet először magadban keresni a megoldást arra vonatkozóan, hogy mi az oka az unalmadnak, hiszen az is elképzelhető, hogy szimpla életmódbeli problémák miatt érzed így magad. Ezentúl az alábbiakban olyan tanácsokat is összegyűjtöttünk, melyek segítségével elérheted azt, hogy ne unatkozz a munkahelyeden. Azonban, ha ezek megfogadása sem használ, és továbbra is unatkozol, akkor érdemes lehet elgondolkodnod azon, hogy számodra szakmailag nem elég kielégítő a munkahelyed.
Legyen egy stratégiád
Alapvetően a helyes, produktív időbeosztáson múlik minden. Amennyiben képes vagy változatosan összerendezni a feladataidat, tekintettel arra, hogy vegyíted azokat a feladatokat, melyek izgalmasak, örömmel töltenek el, azokkal, melyeket inkább teherként, monotonitásként élsz meg. Ezáltal mindig várni fogod azokat a feladatokat, amelyek kizökkentenek a monotonitásból.
Aludd ki magad!
Bizony elképzelhető, hogy szimplán életmódbeli problémáid miatt vagy képtelen koncentrálni hosszú távon, és ezért unatkozol. Ennek oka pedig sok esetben az alvás hiánya, mely egész nap feszültté, nyomottá tesz. Így amennyiben úgy érzed, hogy folyamatosan unatkozol, és képtelen vagy koncentrálni, akkor könnyedén lehet, hogy kizárólag alvásra lenne szükséged ahhoz, hogy újra energiára kapj.
Változtass a munkakörnyezeteden
Nos, a munkamorálodat bizony jelentős mértékben befolyásolhatja a munkakörnyezeted. Így akár már apróbb trükkökkel is jelentős változásokat érhetsz el. Például, ha home office-ban dolgozol, érdemes lehet az állandó helyzetedet néha megváltoztatnod. Amennyiben pedig nem tudsz otthon jól koncentrálni, akkor érdemes lehet beülni egy kávézóba, ezzel is kissé felpezsdíteni a munkakörnyezetedet. Amennyiben pedig irodában dolgozol, ott is tehetsz a környezetváltozásodért, vigyél az asztalodra virágokat, valami személyeset, csempéssz be színeket, hogy kissé javuljon a kedved, és a koncentrálás is jobban menjen.
Amennyiben pedig ezek a módszerek sem vállnak be, akkor érdemes lehet elgondolkodnod, hogy itt az ideje munkahelyet váltanod, azonban több szempontot is fontolj meg annak érdekében, hogy biztosan jól dönts.