Ez a cikk az ÉVA Magazin 2017-es 4. lapszámában jelent meg először „Ki viszi át a szerelmet?" címmel.

Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!

És nem azért mondtad, mert fáradt vagy. Pár éve a jeges folyón is átúsztál volna vele, érte. Hova tűnt az érzés? Szoktál borongani a szerelem elmúlásán? Úgy érzed, olyan emberhez mentél hozzá, akit nem ismertél igazán? Ha igen, vissza kell menned addig a pontig, amíg megvolt a biztos tudat, hogy vele akárhová elmennél. Más a helyzet, ha ilyet sosem éreztél, de ha igen, vajon akkor még ő másmilyennek tűnt? Megjátszotta magát, vagy akkor is gyakran kritizált, szétdobálta a zoknijait, horkolt, és amikor épp nem szexeltetek, a masináit nyomkodta? Akkor ez nem zavart, vagy azt gondoltad, megváltozik? Lehet, hogy nem is vele van baj, csak a szerelmet siratod, ahelyett, hogy örülnél, hogy megtörtént veled?

Nem mindenkivel történik meg, hiszen annyi minden kell hozzá – mondja dr. Belső Nóra pszichiáter. A szerelem jóval több annál a fajta elemi szükségletnél, amely a Maslow-piramis legalján áll, rögtön az evés-ivás után – nem egyenlő a szexualitással. Ahogy az emberi idegrendszer működése kiegészül a szürkeállomány meglétéhez kötött jelenségekkel – érzelmekkel, tudatossággal, tanult viselkedésformákkal –, úgy az ösztönszerű fajfenntartó vágy felnőttkorra olyan speciális egyveleggé válik, amelyet szerelemnek hívunk, és amelyről a tudatunk azt közvetíti, hogy a legfantasztikusabb érzés a világon. Legalábbis egy húszéves ember számára, akiben a szerelme ölelő karjaiban szabadulnak fel olyan anyagok, amelyektől libabőrös lesz, dobog a szíve, izgalom, boldogságérzet, eufória önti el, és hosszú távon kötődés alakul ki benne. Etológusok kutatják, hogy ez pusztán az emberi működéssel kapcsolatos jelenség-e, mindenesetre az biztos, hogy az embernél is ritka.

MÁR MEGINT IZZAD A TENYEREM!

Még szerencse! Képzeljük csak el, hogy folytonos szerelmi lázban kellene égnünk: éjszakánként erkélyekre mászni, alvás helyett szexelni, hajnalban a pacsirta énekét fülelni, nappal munka helyett esemesezni…

Belső Nóra kiemeli, hogy a szerelmi érzésben fontos szerepük van a feromonoknak, vagyis azoknak az illatanyag nélküli fehérjemolekuláknak, amelyek a másikból áradnak, de a mi agyunkban váltanak ki reakciót. Ezek összetétele és a rájuk való fogékonyság minden emberben más, emiatt olyan érthetetlen, hogy miért éppen ő nekünk a nagy Ő. Amikor a vonzalom elindul, és az agyban elkezd termelődni a feniletilamin, megpecsételődött a sorsunk: amíg ez a reakció tart (ez pár hónap vagy akár három év is lehet), akárhogy horkol, az dallam a fülünknek, akármilyen büdös a lába, az édes illat az orrunknak. Ha mázlija van és még szerethető is, olyan kötődés alakul ki ez idő alatt, hogy a következő ötven évben is megbocsátjuk minden bűnét.

A rózsaszín köd hormonja okozza, hogy a kapcsolat elején másképp érzékeljük a másik embert. A feniletilamin pozitív beállítódást kelt, magyarázza a pszichiáter, a természet így rendezi el, hogy két ember kapcsolatából utód szülessen, és fennmaradjon a faj. De a másik oldalon mi magunk is más arcunkat mutatjuk, annak függvényében, hogy milyen kultúrából jöttünk, milyen társadalmi, családi, vallási hagyományok alakítják azt az ideálképet, amelynek próbálunk megfelelni. Így aztán minden szép és jó. Egy ideig. De mi lesz a kapcsolattal, ha elillan a feniletilamin?

FUVALLATOK ÉS TUDATOSSÁG

Sok házasságban válóok, hogy múlik a szerelem (ha az volt egyáltalán): a 37 éves Viola már nem szerelmes a férjébe, másba viszont igen. Két gyermekük van, és most válnak. Egy barátnőjétől nemrég költözött el a férje, mert rájött, hogy nem ő számára az igazi. A 41 éves Emma is válik, mert mást szeret, igaz, az illető időközben rájött, hogy mégsem akar Emma három gyermekének „új apukája” lenni.

Ez bizonyos mértékig igaz, hiszen létezik szerelemfüggőség, vannak, akik nem igazi kötődést keresnek (esetleg nem is képesek rá), hanem mámort. De ez ritka. Közelebbről megvizsgálva a hasadó házasságokat, sokszor az derül ki, hogy a felek nem igazán dolgoztak azon közösen, hogy az érzés halványulásával párhuzamosan felépítsék a kapcsolatot, amelyben erős szeretettel dúsulhat föl a szerelem. Az érzeteink pőre, semmi kis fuvallatok, a lényeg az, milyen érzéseket hagyunk belőlük kinőni és eluralkodni, és ebben már szerepe van a tudatosságnak is.

Belső Nóra szerint nagy egyéni különbségek vannak abban, hogy ki mit vár az élettől, a házasságtól. „Fiatalkorban még gyakori, hogy odébbállunk, amint elillan a feniletilamin, mert még keressük önmagunkat, kipróbáljuk, milyen szükségleteink vannak egy kapcsolatban. A családalapítás már olyan komoly döntés, amelybe bele kell kalkulálni a változás lehetőségét, például azt, hogy tíz év múlva már nem lobog úgy a vágy. Persze 20–30 évesen nem mindenki képes ilyen tudatosságra. De évek múltán fel tudja idézni, miért választotta annak idején azt az embert, és tudatosan képes tenni azért, hogy visszatérjenek pillanatok, amelyekben felizzik újra a szenvedély. Lehet meghitt helyzeteket teremteni – én magam nem a rózsaszirmos, gyertyafényes fürdők, olajos masszázsok mindent elsöprő hatásában hiszek, a pajkos cinkos játszadozásokra, kezdeményezőkészségre inkább gerjednek a férfiak. Egy átlagos szexuális étvágyú férfit nem nehéz tűzbe hozni – ha magunkból elő tudjuk bányászni a vágyat. Egy biztos: naivitás azt gondolni, hogy a szerelmi vágy valaki más iránt sosem fog többé megkísérteni, ha már családot alapítottunk, és akár a nagy Ő-vel élünk együtt. Ahogy arra sincs garancia, hogy életünk párja nem fog belehabarodni más nőbe. De hogy a kapcsolatot feladjuk-e egy rózsaszín fuvallatért, az már sok egyéb dologtól is függ.”

BOLDOGGÁ TENNI A MÁSIKAT

Kata egy hosszú házasság és egy küzdelmes válás után ismerkedett meg Jánossal. Hét éve vannak együtt, és azt mondja, egyre mélyül a kapcsolatuk, de ez nem jelenti azt, hogy fakulna a szerelem. „Jó, persze már nincs az, hogy el sem jutunk a hálószobában az ágyig, annyira kívánjuk egymást. De ez nem baj.

Úgy érzem, ő mindent megtesz azért, hogy jól érezzem magam mellette, ha ez nekem nem sikerülne, arról nem ő tehetne, hanem én várnék mást, mint amit ő adni tud.

Már az első pillanattól mondta – és először nem is hittem, hogy komolyan gondolja –, hogy neki az a legfontosabb, hogy engem boldoggá tegyen. És tényleg látom rajta, hogy ez igaz. Ha szomorúságot, csalódottságot vesz észre rajtam, mindig aggódva faggat, hogy ez vajon miatta van-e. Gyakran meglepjük egymást rágondolós apróságokkal. Tudom, mi fontos neki – például a szex. Én kevesebbel is beérném, de nem hagyom, hogy kínlódjon, ráadásul úgy vagyok vele, hogy ha rábízom magam, a végére úgyis nagyon jó lesz. Egészen más az együttlétünk, mint régen. Sokkal rövidebb, kevésbé kísérletező, de sokkal bensőségesebb. Általában egyszerre jutunk el a csúcsra, és legalább annyira szeretem az ő élvezetét, mint a magamét, sokszor még a nevetés is rám jön, olyan jó, hogy ezt együtt csináltuk. Elképesztő érzés számomra, hogy ő bármikor meg tud kívánni engem, amikor a legkisebb sejtemben sem érzem magam nőnek, akkor is. Szóval szerintem ez az egész belőle ered. De ő meg azt mondja, hogy belőlem. Nem tudom, hogyan alakult ki így. Talán annyi a titka, hogy mindig nagyon értékeltük az egyszerű örömöket, és sokat beszélgettünk, akkor is, ha probléma volt köztünk. Vele nem lehetett duzzogni, szőnyeg alá söprögetni. Sokszor már iszonyú fáradt voltam, de csak nem hagyott békén, csak mondta, hosszan, körülményesen, és egyszer csak megéreztem benne a gyötrődést, nemcsak a magamét, hanem az övét, és hogy milyen klassz, hogy egy férfi képes beszélni az érzéseiről. És akkor már könnyű volt eljutni valami feloldásig. Az is nagyon fontos, hogy mindketten pozitív beállítottságúak vagyunk. Hogy sok tekintetben meghagyjuk egymás szabadságát, de az szóba sem jön, hogy valaki közénk álljon. Hogy elfogadtuk az egymás előző életéből hozott tartozékokat is, és ezért hálásak vagyunk egymásnak. Hogy harmónia van, és nincs elvágyódás.”

TÖBB A SZERETETNÉL

Elnézve idősebb párokat, akik nagyon kötődnek egymáshoz, látszik, hogy ami összefűzi őket, az több szeretetnél: egymásra utaltság, a másik valódi lényének ismerése és tisztelése, sok-sok tűrés, olykor szenvedés is, és van egy tartomány, amely külső szemnek láthatatlan, csak érezni: valami erős, mély intimitás. Ha megkérdezzük őket, hogy náluk hogyan alakult át a szerelem szeretetté, nem is értik, miről beszélünk. Merthogy ők még mindig szerelmesek egymásba.

Galériánkban található 7 dolog, amit sosem lenne szabad megtennünk egy szerelemért!