London, Párizs, Róma, Prága: kedvenc nagyvárosaink rejtett kincsei, amiket a legtöbb turista nem ismer!
Ez a cikk az ÉVA Magazin 2016-os 5. lapszámában jelent meg először „Titkos helyek" címmel.
Tudtad, hogy a korábbi lapszámainkat újra megvásárolhatod? Kattints ide!
PÁRIZS
Megvolt az Eiffel-torony, végigfényképezted a Szajna partját és a Louvre-ba is bejutottál. A következők azonban még az útikönyvekben sincsenek benne.
Albert Kahn múzeum és kertje
Önmagában a lenyűgöző, tízhektáros parkért is érdemes már kijönni ide. Mindegyik részt a világ egy gyönyörű kertjéről modellezték: japán, angol és francia kertekről, az elzászi sziklás Vosgienne-erdőről. Keddenként és vasárnaponként a teapavilonban igazi japán teaceremónián vehetünk részt japán teamester vezetésével. A múzeum különleges fotógyűjteménye, „A bolygónk archívuma” Albert Kahn bankár és filantróp kezdeményezésére jött létre. 1914-től 22 éven át fotósokat küldtek szerte a világba, hogy dokumentálják a Föld képeit.
Méhkasok a Luxemburg kertben
A park délnyugati sarkában jó néhány nagy méhkasban több ezer méhecske készíti a friss mézet. Ha nem elégszünk meg azzal, hogy lefényképezzük a látványos jelenséget, szerdán és szombaton méhészleckéket vehettek. Bár sokan félnek a méhcsípéstől, a valóságban ezek a szorgalmas lények annyira el vannak foglalva a mézkészítéssel, hogy észre sem fognak minket venni – csak ne zavarjuk meg őket.
Saint Quentin piac
Párizsból nem szabad úgy eljönni, hogy nem nézünk meg egy helyi piacot. A belvárosban több is akad, ahol tolonganak a turisták. De a Saint Quentin kiesik a főcsapás irányából, főleg helyiek látogatják, akik úgy tartják, itt van a legfrissebb áru a városban. Nagyjából 30 standon kínálják a különböző finomságokat, érdemes minél korábban menni és összehasonlítani az árakat is. Külön figyelmet érdemel a sajtosok hatalmas kínálata.
Szennyvíz Múzeum
Elismerem, hogy elsőre furcsa, hisz nyilván nem azért utazunk a fény városába, hogy a trutyiban turkáljunk, ez azonban egy igazi föld alatti kaland, amit az egész család élvezni fog. A városban az első csatornák az 1200-as években nyitottak voltak, az első fedett csatorna 1370-ben készült el.
St-Étienne-du-Mont
A reneszánsz és a gótika lenyűgöző keveréke, Párizs történelmének is fontos épülete. Itt található ugyanis a város védőszentje, Szent Geneviève szentélye: 451-ben ő mentette meg Párizst Attila hunjainak támadásától. Nézzük meg a lenyűgöző 16. századi, kőből készült ikonosztázt és a barokk szószéket. 1807-ben, amikor lerombolták a szomszédos apátsági templomot, áthozták ide a díszes neogót szentélyt. A templomot a Panthéonnal együtt érdemes felkeresni, ugyanazon a téren van.
LONDON
Körbementél a London Eye-on, megcsodáltad a Westminster apátságot, és természetesen a Buckingham-palota előtti őrségváltás is megvolt. Nézzük, milyen titkokat rejt még a brit főváros.
Sir John Soane Múzeum
A 19. századi építész, Sir John Soane jellegzetes házát kérésére érintetlenül hagyták 180 évvel ezelőtti halála óta. A ma már múzeumként és könyvtárként működő épületet Soane maga tervezte – kedves kis hely, amiért már önmagában is megéri ide ellátogatni. Az igazi kincs azonban a tulajdonos különleges gyűjteménye: bútorokat, antikvitásokat, szobrokat, rajzokat, festményeket nézhetünk meg, köztük Hogarth, Turner és Canaletto műveit. Izgalmas időszaki kiállításokat is tartanak. Hab a tortán, hogy mindez ingyenes a látogatóknak.
Postáspark (Postman’s Park)
A város központjában, pár lépésre a London Múzeumtól és a városfaltól (két szintén kihagyhatatlan és kevéssé ismert látványosság) található ez az idilli kis park. Nevét arról kapta, hogy a közelben lévő régi postahivatal dolgozói ide járnak ki ebédelni. A gyönyörű zöld park ad otthont a híres Watts emlékműnek, amelyet a 19. század végi filantróp azoknak az embereknek az emlékére hozott léte, akik nemes célért adták az életüket. A park egy részét bérbe lehet venni csendes eseményekhez. A közkert még annak ellenére sem felkapott, hogy itt játszódott a Közelebb című film néhány jelenete Julia Roberts, Jude Law és Natalie Portman főszereplésével.
Tüzérségi Múzeum
A Királyi Tüzérség 1716 óta működik, és ennek a több száz évnek a történetéről, hőseiről, eszközeiről szól ez a méltatlanul kevéssé ismert múzeum.
Kis Velence
Két város egyben: Paddingtontól északra a csatornák romantikus városában találjuk magunkat, itt egyesül a Grand Union és a Regent’s Canal. A hangulatos városrészben a csatornákat szegélyező kávézók, pubok és éttermek várnak, árnyas fák alatti teraszokkal. Csónakba is szállhatunk, vagy gyalog követhetjük végig az ide-oda kanyargó vízi utak rendszerét – és úgy érezhetjük, hogy több száz kilométerre vagyunk a lüktető világvárostól.
PRÁGA
Természetesen szelfiztél az Óváros tér csodálatosan felújított házai előtt, átsétáltál a Károly hídon és megcsodáltad a panorámát a Hradzsinból. De tényleg úgy akarsz hazamenni, hogy csak a kötelezőket vetted végig?
Miniatűrmúzeum
A strahovi kolostor udvarán találjuk ezt a kis különlegességet: a világ legnagyobb miniatűrgyűjteményét. A legtöbb kiállított mű az omszki Anatolij Konyenko munkája. A művész az 1980-as évek elején kezdett miniatűröket készíteni. A tárgyak mérete a milliméter törtrészétől a néhány milliméterig terjed, és sajátosságuk, hogy szabad szemmel nem, csak nagyítóval vagy mikroszkóppal láthatók. Megvan itt a 3,2 milliméteres, háromdimenziós Eiffel-torony, egy hajszálon függő vonat és egy vitorlás egy szúnyog szárnyán.
Varázsbarlang
Egy 68 éves művész, Reon hozta létre és nyitotta meg 2005-ben a Petřín-hegyen a Magical Cavernt. Körülbelül 80 festményt nézhetünk meg a háromemeletes házban, amelyet Reon különleges fantáziavilággá, barlangszerű múzeummá alakított. Ez nem pusztán galéria: maga a különleges hangulatú kiállítótér is műalkotás. Képnézegetés közben leülhetünk megpihenni, a vendégeknek ingyen szolgálnak fel egy italt.
Egy tolvaj mumifikálódott karja
Ahogy belépünk az óvárosban található barokk Szent Jeromos-templomba és jobbra nézünk, a plafonról egy kampóra akasztott fekete kart látunk lelógni. A legenda szerint egy tolvaj megpróbálta ellopni a díszeket Szűz Mária szobráról, de ahogy hozzáért, a szobor megragadta a karját és nem engedte, amíg a hívők fel nem fedezték. Mivel nem tudták kiszabadítani a tolvajt a szobor fogságából, kénytelenek voltak levágni a karját, ami azóta is elrettentő például szolgál a tolvajoknak.
Strahov kolostor
Prága Strahov negyedében, a magaslaton található premontrei apátság már messziről lenyűgöző látvány, ám belépve még nagyobb csodában lesz részünk. Az 1143-ban még fából készült épületet később kőből építették újra, legutóbbi átfogó rekonstrukciója 1989-ben kezdődött. Különös figyelmet érdemel a 42 ezer kötetes könyvtár, amely ma a Filozófiai terem.
Képregény kávéház
A Batalion Comics Bar & Club nem a mostani divatirányzatot követve állt rá a képregényvonalra. Büszkék hagyományaikra, amelyek 1880-ra nyúlnak vissza. A klub folyamatosan megújul, legutóbb 2009–10-ben újították fel, gondosan kiválasztva a felhasznált képregényeket, melyek nagy része Kája Saudek, híres cseh képregényrajzoló munkája. Beülhetünk iszogatni, este pedig színvonalas DJ-k zenéire táncolhatunk.
RÓMA
Colosseum, Szent Péter-bazilika, Forum Romanum, Vatikán – kipipálva. Akkor jöjjenek ezek a kevéssé ismert helyek, amelyeken mindenki el fog ámulni, ha mesélsz róluk.
Protestáns temető
A csendes sírkertben (Cimitero Acattolico) számos nagy művész, író, tudós, diplomata nyugszik. Többen munkájuk miatt éltek Rómában, volt, aki lakóhelyéül választotta, és volt, aki éppen itt tartózkodott, amikor betegségben vagy balesetben meghalt. A két legtöbbet látogatott sír John Keatsé és Percy Bysshe Shelley-é.
Narancspark
Az itt illatozó narancsfákról elnevezett 7800 négyzetméteres, szimmetrikus park (hivatalos nevén Parco Savello) az Aventino dombon található. A mai kertet 1932-ben tervezte Raffaele De Vico. Jöjjünk fel ide naplementekor, csodálatos látványban lesz részünk.
Casina delle Civette
A baglyok házát 1938-ban építették Giovanni Torlonia herceg számára. A számtalan kis tornyocskával, kilátóval díszített épület valószínűleg a festett üvegablakain látható baglyokról kapta a nevét. Az 1990-es években a város gyönyörűen felújíttatta, 20 szobáját nemcsak a képgyűjtemény, hanem az épület miatt is érdemes megnézni.
Coppedè negyed
A 18 palotából álló negyed meghökkentő keveréke az ókori görög, a római, a középkori, a barokk és a szecessziós építészetnek. Egy fantáziadús építész, Gino Coppedè hozta létre 1919-ben. Firenzei tornyok, velencei paloták között járkálhatunk, egy épület pedig a zenének van szentelve. A külső kovácsoltvas díszítés zenei jegyeket imitál.