Nem tudom, az univerzum mi alapján intézi a dolgait - most hagyom a klímaszorongást másra -, de amióta az eszemet tudom, a Könyvhétre mindig hirtelen bevaduló kánikulát hoz. Szerencsére ez nem veszi el attól az emberek kedvét, hogy kimenjenek Budapest központi helyszíneire, a Vörösmarty, illetve a Vigadó térre, és néhány órán át a régimódinak hitt/bélyegzett olvasásra helyezzék a fókuszt. A könyv - nagy siker, legalábbis az év őt ünneplő napjaiban, a Könyvfesztiválon is mindig hasonlóan harsány és tumultusos szokott lenni a hangulat.

A szervezők idén se panaszkodhattak. Különösen szombattól egyre hosszabb sorok kígyóztak az ismertebb szerzők standjai előtt, a pódiumbeszélgetéseken nem lehetett árnyékos székhez jutni, a sétaútvonal kiharcolása néha ingerült lökdösődésig fajult, a 20-50 százalékra leértékelt könyvek dobozaihoz való eljutás komoly véráldozatot követelt, és tényleg, valóban az életkori heterogenitás volt az úr, a tizenhat éves fantasy-rajongó gimnazistalánytól a bottal magának utat vágó szépkorú néniig mindenki eljött, akinek egy kicsit is jelent valamit a könyvlapok mágikus zizegése.

Képes beszámolónk következik a 95. Könyvhétről perzselő napfénnyel, kiadókkal, kultúraéhes tömeggel, Grecsóval, Marék Veronikával, gyermekdíj-átadóval, és persze töméntelen olvasnivalóval. A fő üzenet pedig: azért vegyünk a kezünkbe könyveket a nemünnepnapokon is.

(A címbeli idézet Márai Sándor Füveskönyvéből származik)