Ez elgondolkodtatott. Ha figyelmes, problémaérzékeny szakemberek is úgy tekintenek a drámapedagógiára, mint valamiféle kedvtelésből odabiggyesztett csicsára a „komoly” tanórán, vagy mint egy elhagyható pótalkatrészre, akkor a nagy többségtől mégis mit várhatunk?

Jómagam nem vagyok drámatanár. Fél évet elvégeztem belőle az egyetemen, de abbahagytam, úgy éreztem, nem nekem való. Ettől függetlenül rendkívül nagyra becsülöm azokat a drámapedagógusokat, akiknek az óráin nincs fogytán az ötlet és a spiritusz, akiknél a gyerekekre nem béklyó vár, hanem az alkotás, a belső valóság megmutatásának friss, tiszta öröme.

A Magyar Dráma Napjának alkalmából feltettem néhány kérdést négy tanárnak azzal kapcsolatban, hogyan látják ők a szakmájukat, mit gondolnak a drámapedagógia jövőjéről, lehetőségeiről. Válaszaikból talán kirajzolódik egy szépreményű foglalkozás íve, és az is, mi történhet vele a magyar közoktatás sajnos egyre szürkülő bugyraiban. (Az igazság kedvéért azt is hozzáteszem, hogy több tanárt kerestem meg ennél a háromnál, de sokan nemet mondtak.)

Kérdések:

Úgy vettem észre, sokan azt hiszik, a drámapedagógia az irodalom alrésze. Pontosítanátok, mit is csinál egy drámatanár, és mire jó ez az egész tantárgy, mi a pedagógiai haszna, miért jó a gyerekeknek, akik majd a társadalom tagjai lesznek egyszer?

Milyen összefüggés van a drámapedagógia és a dráma mint színház között?

Mit szeretsz a legjobban a szakmádban, és mit a legkevésbé?

Az iskolában, ahol tanítasz (vagy tanítottál), megfelelő teret kapsz a kivitelezésre, saját ötletekre?

Milyen reményekkel tekintesz a drámatanárság jövőjére Magyarországon?

Kocsis Nándor:

A dráma természetesen nem az irodalom szolgálóleánya. Nagy szerepe van a személyiségfejlesztésben, az önbizalom növelésben és rengeteg olyan járulékos haszna van, mint például az önkifejező képesség, az érzékenység, a bátorság vagy az önfelvállalás, aminek később a felnőtt életben nagy hasznát veszik a tanulók.

Úgy tudnám megfogalmazni, hogy mi drámapedagógiával és színházpedagógiával, mint eszközzel nevelünk. A dráma és a színház itt nem cél, hanem eszköz a kezünkben, de nyilván van átjárás a területek között. A színház és a dráma(írás, drámatanárság) céllá is válhat.

A kitüntetett figyelmet szeretem a legjobban, a szabadabb légkört, az őszinteséget. Sok olyan helyzet adódik, amikor a tanulók és a tanárok egymásra vannak utalva, tulajdonképpen sorstársak. Ez elég közel hoz minket egymáshoz. Az állandó kreativitáskényszer, az állandó problémamegoldás viszont hamar vezethet kiégéshez.

A Dózsa György Gimnázium és Táncművészeti Szakgimnáziumban, ahol dolgozom, támogatást élvez a drámatagozat. Már látják, hogy lehet eredményes és hasznos. Én úgy érzem, hogy megbecsülik a munkánkat, viszont a tárgyi feltételek és a környezet lehetne jobb. Díszletek, jelmezek, kellékek, vagy az előadótér megteremtése eléggé problémás.

Én úgy érzékelem, hogy ez a terület a mindennapokban visszaszorul, központilag nem támogatott. Az autonóm, önérvényesítő szabad személyiség nevelése kevésbé tűnik központi célnak, úgy gondolják, az individualizmus káros. A túlzott individualizmus valóban az is, de a drámapedagógia közösségi jellegénél fogva ez ellen dolgozik. A laikusok ezt azonban nem látják be. Eltűnni nem fog, de egyre nehezebb szellemi és anyagi körülmények ( között végezzük majd a munkánkat.

L. Hajnalka:

A drámapedagógia a drámajátékok által kapcsolatfelvétel, közösségépítés és önismeret tanulása. A dramatikus eszközök segítenek a mai gyerekeknek, kamaszoknak, sőt felnőtteknek is, hogy az érzékelés, az önismeret, a kommunikáció területén kipróbálják magukat, és fejlődjenek. Ezek kívül a kapcsolat megvalósítása, a közösség épülése sem elhanyagolható.

A dramatikus eszközök, a drámapedagógia különböző területei (pl. tanítási dráma, szakértői dráma) elősegítik egy-egy megtanulandó dolog értelmezését, elsajátítását.

A drámapedagógia eszközei a színházi nevelésbe is beépültek. Ezekkel az eszközökkel sokkal több embert értő színház-látogatóvá lehet tenni, de erre elhivatott emberek és lehetőségek (közösségi terek) kellenének, mert így sajnos csak egy szűk réteg értéke marad.

A mai oktatásban egy hatalmas áttörés lett volna... Sajnos feltételes mód és múlt idő, mert az elmúlt évek oktatási koncepciója a művészeti ágakhoz kötődő tantárgyakat is megcsonkította, a dráma esetében pedig az iskolák számára választhatóvá tette. Mivel sem humán, sem technikai feltétel nem volt, így ami még 10 éve úgy tűnt, hogy működőképes, azt ma már csak nagyon kevés iskola, pedagógus alkalmazza. Pedig nagyon kéne.,. Főleg most!

Puskás Tibor:

Különösen a 10-16 éves korosztályban (ált. isk. felső tagozat, középiskola első 2-3 éve) a drámaórát kötelező tantárggyá tenném. A tanítási drámának, ahogy én láttam, legfőképpen a gyerekek, fiatalok problémás-antiszociális-kívülálló-deviáns magatartás-kezelésében van szerepe. És itt rögtön szeretnék elzárkózni a "kezelés" szótól. A tanítási dráma játék, ami a valós helyzeteket, valós kínkeserveket elvonatkoztatott "távolított" helyzetben megélhetővé teszi. Ebben az értelemben semmi köze a színházhoz, drámához: kizárólag a képzelt helyzetben megoldható, vagy legalább feldolgozható bajokra koncentrál.

A színház és a drámaóra lényege egyaránt a mágia, a szituáció, amiben muszáj részt venni. Általában gyorsan, de nem zökkenőmentesen épül ki a kapcsolat egy drámacsoport tagjai között. A nyitott (pl. fizetős) és a zárt (pl. iskolai) csoportok között is nagy a különbség. De az biztos, hogy a drámajátékok, szituációs gyakorlatok, helyzetgyakorlatok éppúgy részei a tanítási dráma munkájának, mint a színháznak. Mondhatni sokat tudunk kölcsönözni a színháztól - anélkül, hogy bárkiből színészt akarnánk nevelni.

Drámatanárként az a legfájóbb, hogy a jelenleg használatos Alaptanterv felsűríti az óraszámokat, így kevés idő marad a művészetekre, a játékban megélt drámára is. Konkrétan nincs órarendi drámaórám hét éve, és már előtte is küzdeni kellett (pl. órarendben volt, de fizetetlen túlóraként csináltam). Ami jó ebben, az a kapcsolat, ami a résztvevők között kiépül. Meredek azt állítani, hogy a dráma pótol dolgokat, de hogy hozzátesz dolgokhoz, az biztos. 5.osztálytól 13. osztályig órarendileg kellene beépíteni. És van is hozzá elég szakember.

Galériánkból pedig azt is megtudhatod, miért álltak és állnak fel pedagógusok!