Amíg valaki szülő nem lesz, el sem tudja képzelni, hogy a gyerekek 6 éves korukig milyen gyakran betegek. Emlékszem, anno én sem értettem, hogy lehet, hogy a kisgyerekes kollégáim mindig összerezzentek, ha váratlanul csörgött a telefonjuk, nehogy a bölcsiből vagy óvodából hívják őket, hogy el kell hozni a beteg kicsit. Optimistán – vagy inkább naívan – indultam neki a bölcsődének a saját gyerekemmel, azt gondolván, hogy ő aztán alig lesz beteg, mert anyukám elmondása szerint én szinte sosem volt az, másrészt 1 éves koráig szoptattam, és köztudott, hogy az anyatej milyen remek immunerősítő, plusz egyébként is sok zöldséget, gyümölcsöt evett. Ma már csak nevetek ezen, de rendesen lesokkolt, amikor aztán szeptembertől decemberig legalább háromszor kapott el valamilyen felső légúti nyavalyát, plusz egy hányós-hasmenős vírust. Mondjuk legalább nem azt a menetrendet követte, hogy két hetet otthon volt, egyet ment rendesen, mint sok más gyerek, de így sem volt könnyű megszokni ezt a káoszt. Most már 6 éves, vele talán túlvagyunk a beteges időszakon, ám a két kistesója azért gondoskodik róla, hogy ugyanúgy összeránduljak, ha a bölcsiből vagy oviból keresnek, mint anno a kolléganőim.

Igen, a bölcsiben és oviban gyakran folyik a gyerekek orra

Hat és fél év anyaságom alatt megtanultam azt is, hogy nem a szoptatás vs. tápszer, vagy a cukros ételek és a képernyőidő a legmegosztóbb téma a szülők között, hanem a „Mehet-e náthás gyerek az óvodába/bölcsődébe, vagy maradjon otthon az első tüsszentésnél?“ kérdés. Mi a férjemmel azt gondoljuk, hogy enyhe orrfolyásnál (tehát átlátszó, maximum halványsárga váladéknál), még mehetnek, és nálunk az intézmények álláspontja is ez, különben szinte szeptembertől májusig alig lenne gyerek bent. Sőt, az is belefér, ha a torkukba lecsorgó váladék miatt köhincsélnek, ami a piciknél nagyon gyakori. Nem hiszünk abban, hogy teljesen sterilen lehet vagy kéne tartani a gyerekeket, az immunizálás folyamatához pedig hozzátartozik, hogy találkoznak kórokozókkal, ráadásul a legtöbb fertőzés még tünetmentes állapotban történik. Ha viszont már erősen köhögnek, nagyon folyik az orruk (vagy zöldes a váladék), bágyadtak, akkor egyértelmű, hogy otthon tartjuk őket. Nemcsak azért, hogy mások ne kapják el (bár ismétlem, a fertőzések nagy része még a tünetmentes fázisban történik), hanem azért is, mert ilyenkor már a gyógyuláshoz szükséges az, hogy otthon tudjanak pihenni.

Az évek alatt persze már sokszor megkaptam, hogy könnyű nekem, amiért home office-ban dolgozok, ezért viszonylag rugalmasan meg tudom oldani, hogy itthon tartsam a kis betegeket. Elismerem, tényleg könnyEBB, hogy nem kell fixen bejárnom a munkahelyemre, mint például annak a sok ezer szülőnek, akik nővérként dolgoznak egy kórházban vagy pénztárosként a szupermarketben. De interjút készíteni egy nyűgös bölcsis mellett, vagy éjjel, kiégett aggyal bepótolni az aznapi munkámat, és másnap hullafáradtan szórakoztatni a gyerkőcöt: ezt azért könnyűnek nem mondanám. Ugyanúgy bűntudattal szólok a felettesemnek, hogy már megint beteg a gyerekem, mint bárki más, és igyekszem megoldani, hogy a csapat napi munkamenetében ez ne okozzon fennakadást. Át tudom érezni az összes szülő aggodalmát, aki félti az állását, ezért csak akkor megy táppénzre, ha nagyon muszáj. Átérzem azt is, hogy a táppénz jelentős bevételkieséssel jár, ami érzékenyen érinti a családi kasszát. Átérzem a vállalkozó apák, anyák helyzetét is, akik még táppénzre se tudnak elmenni, és ha gyakran betegek a gyerekek, a megrendelőik vagy vendégeik elmaradozhatnak a kiszámíthatatlanság miatt. Korábban én is jártam úgy, hogy egy vállalkozói megbízásomat visszamondták, mikor egy cikket nem tudtam időben leadni, mert kruppos lett az egyik gyermekem.

Amikor lázcsillapító lapul a gyerek zsebében

De amikor pár hónapja a zárt Facebook-csoportban az óvó nénink (név nélkül) leírta, hogy lázcsillapító gyógyszert talált az egyik gyerek kabátjában, és szeretné, ha ez többet nem fordulna elő, azon elkerekedett a szemem. Eddig azt hittem, hogy az ilyen történetek, minthogy reggel dugiban lázcsillapítót adnak a gyereknek, hogy ne kelljen otthon maradnia, csak afféle túlzások, városi legendák, amin anyukák szeretnek hüledezni a játszótéren. De ezek szerint nem, tényleg előfordul az ilyen, és ez szerintem végtelenül szomorú. És nem azért, mert a lázas gyerek nagyobb eséllyel fertőzi le a társait, mint az, amelyiknek csak folyik az orra vagy kicsit köhög. Szomorú, ha a szülőnek nincs más választása, mert különben a sok hiányzás miatt kirúgják a munkahelyéről. Szomorú, ha ennyire nincs nagyszülői vagy más rokoni, esetleg baráti segítsége. Szomorú, ha egy anya annyira ki van égve, hogy hiába van otthon a kistesóval, a nagyot beküldi betegen az oviba. De a legszomorúbb, hogy a gyereknek már egész korán meg kell tapasztalnia, hogy a fontossági listán nem ő szerepel az első helyen. Mert teljesen más az, ha napközben hívnak fel, hogy belázasodott a gyerek, akinek reggel még csak az orra folyt, minthogy már előző este vagy ébredéskor meleg volt a homloka, mégis bevisszük. A lázcsillapító lehet, hogy leviszi a testhőmérsékletét, de nem adja meg azt, amire valóban szüksége van a gyógyuláshoz: nyugodt légkör otthon, pihenés és a szülő meleg ölelése. Arról pedig ne is beszéljünk, hogy gyógyszert bízni egy 6 éves gyerekre, mekkora felelőtlenség.

A másik oldal: amikor az óvó néni hipochonder

A teljes képhez hozzátartozik persze az is, hogy sok intézményben a dolgozók küldik haza a gyerekeket az első tüsszentés vagy orrfújás után. A pandémia idején tényleg szinte zéró tolerancia volt érvényben a legtöbb helyen, de azóta is sok helyről hallani, hogy a legenyhébb orrfolyással vagy akár allergia okozta tünetekkel sem mehet a gyerek oviba, mondván lefertőz mindenkit. Az sem ritka, ha kiderül, hogy ennek a hátterében egy hipochonder óvó néni áll, aki nem szeretne elkapni semmit, vagy attól fél, hogy saját gyermekének visz haza valamilyen bacit, és akkor ő nem tud dolgozni. De a pedagógushiány miatt több intézményben azért szokás hazaküldeni minden „beteggyanús“ gyereket, hogy össze tudjanak vonni csoportokat, így hidalva át, hogy nincs elég óvónő, dajka, kisgyermeknevelő stb. Az ilyen otthon töltött 2-3 napok pedig feleslegesen rabolják a szülő szabadság- és táppénz napjait, szóval a probléma elég összetett.

Egy ideális világban persze több családbarát munkahely létezne, ahol az alkalmazottak nem éreznének nyomást, bűntudatot, amiért otthon kell maradniuk a beteg gyerekükkel. Az intézményekben pedig egészségesebb, teljes értékű étrendet tudnának biztosítani a kicsiknek, ezzel is erősítve az immunrendszerüket. De egyelőre marad az, hogy minden egyes betegségmentes hétért elmormolunk egy imát, ha pedig beteg a gyermek, a szülők jó esetben kisakkozzák, ki marad otthon vele. Ezt a cikket például éjjel 11 órakor fejezem be, mert múlt csütörtök óta itthon van a középső lányom, és ma délután már a bölcsisnek is folyt az orra. Mit mondhatnék, jól alakul az idei szeptember is.

Ha te is küzdesz ezzel a problémával, akkor hallgasd meg a Mesélj, anyukám! podcast évadnyitó adását, amelynek fő témája éppen a gyerekek őszi immunerősítése volt: