A cybersex mint lehetőség: avagy a határok nélküli vágyak megtestesítője
Hiába a társadalmi, etikai, pszichológiai, emberi, érzelmi aggályok, az ember az ember. Tud gyarló lenni, önző, és tudja a siker érzése motiválni választásaiban. Egy aprócska siker pedig többet ér adott pillanatban, minthogy akarjon foglalkozni a hosszabb távon értendő önértékelési zavar kialakulásának lehetőségével – például; vagy egyéb más következményekkel.
Minden, ami új és ismeretlen, az bizonytalanságot, kérdéseket, kétkedést vet fel az emberekben. Furcsa mód, szükségünk van a vélt biztonság tudatára és érzésére, miközben keressük, és provokáljuk az újdonságot, az izgalmat. Ez egy igazi paradoxon emberi létünkben.
A VR pornó azért is jöhetett létre, mert végre nem kell azzal törődni, kínlódni, konfrontálódni, megbeszélni és konszenzusra jutni, amivel egyébként emberi kapcsolatainkban elengedhetetlen. Az ember érzelmi kapcsolataiban leginkább érintett, és sokféle érzés és konfliktus kerítheti hatalmába. Akit szeretünk fontos, figyelni akarunk rá, szándékosan és tudatosan nem szeretnénk bántani, sérteni, alázni. Fontos a szeretet, a szerethetőség, az összetartozás és az elfogadhatóság élménye. Társas kapcsolatainkban ezt keressük. Aki sikeres ezen a téren, annak a VR pornó maximum fűszer lehet és lesz. Valami újdonság, amit szívesen kipróbál, de nem fog tőle csúszni a kuplung.
Akik viszont sikertelenek a szexuális életükben, és/vagy elégedetlenek a teljesítőképességükkel, a testképükkel, a kompetenciáikkal, és eddig szenvedtek a magányosságtól, a szeretetlenségtől, a kudarc érzésétől, azoknak a VR pornó, a cybersex, a szexbabák egy új dimenziót nyithatnak. Ennél a csoportnál gondolom azt, hogy tartós fogyasztásra tudnak berendezkedni, és okozhatnak a gondolkodásukban, a hozzáállásukban, a viselkedésükben komoly problémákat, zavarokat.
Az elérhetőség, a kényelmesség, a konfrontációmentesség, a következmény nélküliség, a szégyentelenség, az engedélynélküliség fontos kulcsszavak ebben a témában. Ezek a (mentális és lélektani) könnyebbségek tehetik a VR pornót és a cybersexet a valós, emberek közötti interakció elkerülését szolgáló pionír lehetőséggé.
És van még egy csoport, aki megkoronázhatja a piros – veszély – zónát. Az emberi természet is sokszínű. Vannak olyan kisebbségi komplexussal és/vagy akár pszichopátiás tünetekkel rendelkező egyének, akiknek hatalomra van szükségük, amit általában mások fölött igyekeznek gyakorolni, így minimalizálva, kompenzálva az egyébkénti szorongásukat, hogy ők nem elég jók, vagy kevesek erre a világra, vagy adott életterületre. Amikor egy ilyen típusú egyén találkozik a VR pornóval, az olyan, mint az ősrobbanás! Hatalmas lehetőség számára megélni azt, amit eddig csak rejtegetve tudott, vagy erőszakkal, vagy érzelmileg kikényszerítve, vagy fizetős szexuális szolgáltatás által tudott megvalósítani. A VR pornó lehetőséget ad az egyoldalú vágy és akaratérvényesítésre.
Biztonságos „kapcsolódást” tesz lehetővé, ugyanakkor el lehet felejteni a konszenzusos szexuális együttlét gyakorlatát. Pont ez teszi nagyon vonzóvá. Nincs szükség engedély és beleegyezés kérésére. Nincs szükség előjátékra. Nincs szükség megvárni a másikat, hogy felkészült-e. Nem kell szembesülni olyan félelmet és akár kiszolgáltatottságot, sebezhetőséget keltő érzésekkel és kétségekkel, hogy például elég vonzó vagyok-e, kívánatos, elég jó-e a szexuális teljesítményem, ki tudom-e elégíteni a partnerem.
Mindig pozitív lesz a visszajelzés, a siker garantált! A fals siker is siker! Ezt fontos konstatálni! Mert a pillanatnyi élmény és megélés a lényeg, nem a valóság. Amíg a VR felhasználón lesz a „szemüveg”, a virtuális élmény lesz a valóság, és nem is akar majd szembesülni azzal a képpel, hogy a szobában, az ágyon egy tetszhalott baba ül vagy fekszik abban a pozícióban, amiben odakészítették, vagy a felhasználó hagyta. Azt gondolom, ez lesz még egy kultúrsokk az agynak.
Itt kiemelnék egy fontos mentális folyamatot, mint feltételezett hatást a jövőre nézve. Amíg a felhasználó képes a tudatától eltakarni a tényleges valóság látványát és képét, és csak a virtuális élményt tartani szem előtt, addig élvezheti a VR pornó előnyeit, és megélheti a sikeresség élményét, és mindenféle szexuális vágyát. Amint élesedik a kép (egy szilikon baba ül/fekszik mozdulatlanul az ágyon, és lett penetrálva vagy abuzálva), létrejön egy disszonáns érzés, és a szervezet okosan, kialakítja az undor, vagy akár az erkölcstelenség érzését, így segítve az eltávolodást, jelen esetben a cybersex-től. Ez a pszichés folyamat lehet egy organikus kiút azok számára, akik a jövőben rákapnak a VR pornó nyújtotta élményekre, és akár függőséget alakítanak. Az út persze ennél sokkal göröngyösebb lesz…
Tehát a szexbaba és a cybersex lehetőséget teremt az ember vágyainak akár gátlástalan megélésére, főleg, ha azokat a hétköznapi életben eddig nem sikerült, vagy nincs rá etikus lehetőség. Számos fantázia, elképzelés, vágy, igény megvalósítható, károkozás, trauma, és egyéb emberi-érzelmi következmények nélkül. Nincs szégyen, nincs bűntudat, nincs elszámolás és elszámoltatás. Tiszta, egyoldalú játék, szarkasztikusan fogalmazva, felhasználóbarát.
Nemcsak az emberi szexuális vágy megvalósításában és megélésében, de társadalmi szinten is bekövetkezik a nyitás. Egyre kevésbé tartható az az irányelv, hogy a szexről nem szabad (nem etikus) beszélni, tabu téma. Az emberek igénye változik, és folyamatosan formálódik. Újragondoljuk önmagunkat, és azt is, hogy mely normákat, konvenciókat szeretnénk integrálni az életünkben és melyeket nem. Újra gondoljuk, újra keretezzük akár a párkapcsolati modellt is, ami mentén szeretnénk a párkapcsolatot megvalósítani és megélni. Amíg felelősen járunk el, konszenzusos alapon, őszinte, egyenes kommunikáció mentén, nagy baj nem lehet.
A cybersex adhat lehetőséget az elkerülésre, de azt feltételezném, hogy ez csak időszakos lehet. Tart, amíg az egyén szembe mer nézni az alakult problémáival, és kialakul az igénye a változtatásra, a változásra. Az ember társas lény, szüksége van a figyelemre, a megosztásra, az emberi érintésre, intimitásra, szeretetre és visszajelzésekre. Legyen az akár építő kritika vagy megerősítés.